A rákellenes liga a cselekvésre, az öngondoskodásra hívja fel a figyelmet
A Magyar Rákellenes Liga idén a cselekvésre, az öngondoskodás fontosságára hívja fel a figyelmet az április 10-ei nemzeti rákellenes napon.
A Magyar Rákellenes Liga idén a cselekvésre, az öngondoskodás fontosságára hívja fel a figyelmet az április 10-ei nemzeti rákellenes napon.
A kétéltűeket világszerte évek óta tizedelő fertőző betegség „része a Földön zajló hatodik tömeges kihalásnak” – állapították meg kutatók, akik szerint soha egyetlen betegség sem okozott még ekkora pusztítást a természetben az ez irányú feljegyzések kezde
Az utóbbi években átlagosan százezer lakosból tízen betegedtek meg újonnan évente, a tbc előfordulásának csökkenése háromszorosa a többi európai országban mértnek.
Növelheti a pszichózis kockázatát a nagyon erős kannabisz napi fogyasztása egy nemzetközi kutatás szerint.
A mellráknak tizenegy genetikailag különböző altípusa van és ezek mindegyikének más a lefolyása, valamint a kezelés utáni kiújulásának az esélye – derült ki a Nature című tudományos folyóiratban publikált új tanulmányból.
Feloldották az influenzajárvány miatt január 29-én elrendelt teljes látogatási tilalmat a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban – közölte az intézmény főigazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Legalább 203 ember vesztette életét az idén a Fülöp-szigeteken áldozatait szedő kanyarójárványban, a fertőzöttek száma pedig meghaladja már a 12 700 főt – közölte kedden az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) a Twitter-oldalán.
Korábban már sikerrel visszaszorított betegségek ütik fel ismét a fejüket Venezuelában az ország egészségügyi rendszerének összeomlása miatt, és a környező országok sincsenek biztonságban – figyelmeztetnek csütörtökön megjelent tanulmányukban orvosok.
A múlt héten tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma – írta legfrissebb, szerdai jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
A mesterséges intelligencia pontosabban jósolja meg a petefészekrákos betegek prognózisát, mint a jelenlegi módszerek – állapították meg brit és ausztrál kutatók.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) több villámkampányt tartott, mert Magyar Péter és a Tisza Párt olyan dolgokkal jött elő, ami már nekik is sok volt.
Pep Guardiola bosszankodhat, nagyon fontos játékosát veszítette el a City.
Az északi együttes a kontinenstorna egyik meglepetéscsapatát búcsúztatta a negyeddöntőben.
A Tisza Párt alelnökei folyamatosan lebuktatják vezérüket.
A miniszterelnök szerint nem szakpolitikai, hanem szavahihetőségi vita zajlik a kérdésben.
„Amíg nemzeti kormány van Budapesten, addig megvédjük Magyarországot, és garantáljuk, hogy Magyarország kimarad a háborúból”
A mozgás fontosságáról beszélt a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára az átadóünnepségen.
A miniszterelnök szerint nem szakpolitikai, hanem szavahihetőségi vita zajlik a kérdésben.
„Amíg nemzeti kormány van Budapesten, addig megvédjük Magyarországot, és garantáljuk, hogy Magyarország kimarad a háborúból”
A mozgás fontosságáról beszélt a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára az átadóünnepségen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.