Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) maximálisan felkészült a madárinfluenza-járvány kezelésére – szögezte le képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában Nagy István agrárminiszter.
A tárcavezető szerint az állategészségügyi szakemberek folyamatosan figyelemmel kísérik a nemzetközi járványhelyzet alakulását, így a betegség megjelenésének kockázatára már az év végén felhívták az érintettek figyelmét. Ezzel párhuzamosan a kormányzat is felkészült a kitörés körül felmerülő feladatok ellátására. A járványhelyzet gördülékeny és gyors kezelése érdekében tavaly december 24-e óta az Országos Járványvédelmi Központ önálló szervezeti egységként működik a Nébihen belül. Az esetleges károk finanszírozása is biztosított. Nagy István szerint a járványvédelmi feladatok ellátására, valamint az állattartók kártalanítására szolgáló forrást az Agrárminisztérium költségvetése külön fejezeti soron tartalmazza.
A miniszter szerint ugyanakkor felülről nyitott keretről van szó, amely – a Pénzügyminisztériummal együttműködve – a jóváhagyott igények mértékéig tovább bővíthető. – A szükséges forrás tehát rendelkezésre áll. Törekedni fogunk arra, hogy az afrikai sertéspestis esetéhez hasonlóan a madárinfluenza okozta károk ellentételezését is minél gyorsabban eljuttassuk az érintettekhez – jegyezte meg a tárcavezető.
Hazánkban máig összesen két esetben igazolták az állategészségügyi hatóság laborvizsgálatai a madárinfluenza-vírus jelenlétét. Január 12-én egy Komárom-Esztergom megyei pulykatelepen, majd néhány nappal később egy Hajdú-Bihar megyei kacsafarmon ütötte fel a fejét a megbetegedés.
A járványvédelmi nyomozás mindkét esetben folyamatban van, az előzetes eredmények alapján valószínűleg a vadmadarak játszottak szerepet a kór megjelenésében. Nagy István a válaszában ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy az afrikai sertéspestishez hasonlóan a betegség megjelenésében, illetve terjedésében fontos szerepe lehet a felelőtlen emberi magatartásnak is. A vírus ugyanis akár szennyezett lábbelivel, nem megfelelően tárolt takarmánnyal vagy alommal is bekerülhet a telepekre. A járványvédelmi előírások betartása ezért kulcsfontosságú.