Bevándorlás: levonta a tanulságokat a CDU
A párt mindent megtesz azért, hogy ne ismétlődjék meg a négy évvel ezelőtti rendkívüli helyzet, így a migráció ügye ne ossza meg többé a társadalmat.
A párt mindent megtesz azért, hogy ne ismétlődjék meg a négy évvel ezelőtti rendkívüli helyzet, így a migráció ügye ne ossza meg többé a társadalmat.

Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU új elnöke hangsúlyozta: meg kell vizsgálni, hogy mit sikerült elérni és mit kell tenni még azért, hogy „ne forduljon elő többé olyasmi, mint 2015-ben”.
Jogtalannak találta az Aquarius lefoglalásáról szóló novemberi intézkedést egy olasz bíróság, amely szerint a mentőhajó üzemeltetőjét, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) civil szervezetet alaptalanul gyanúsították meg az egészségre káros hulladék illegális k
Ideológiailag, világnézetileg motivált, és tévedésektől hemzseg az „egészen az elmúlt évekig a nyílt társadalom hálózatához kötődő” Freedom House (FH) jelentése – írta az Alapjogokért Központ.
940-en akadtak fent a hálón vasárnap.
Kanada nem folytat "tömeges kitoloncolást", de kiutasítja azokat a magyar menedékkérőket, akiknek a kérelmét a kanadai független menekültügyi testület elutasítja.
A mexikói, a kolumbiai, az amerikai és a magyar menedékkérők éltek tavaly a leggyakrabban a kanadai egészségügy ingyenes szolgáltatásaival.
Már idén késő ősszel vagy a tél elején érvénybe léphet Kanadában a szigorított menekültügyi rendszer.
A kanadai kormány mindeddig nem tudta megállítani azoknak a romáknak az áradatát, akik vissza akarnak élni az ország menekültügyi rendszerével.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

Az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a külgazdasági és külügyminiszter.

A nemzetközi sajtó egyértelműen sikeresnek ítéli a találkozót, és elismeréssel nyilatkozik róla.

Az Egyesült Államok nem veszt részt az idei G20-csúcstalálkozón.

A McLaren 24 éves ausztrál pilótájának már huszonégy pont a hátránya csapattársa, Lando Norris mögött.

Biztos, hogy az összes titkukat tudja? Próbálja ki magát!

A Premier League új titkos fegyvere: a pontrúgások dönthetik el a bajnoki címet?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.