Kerékpáros csillagtúrák Komáromból
Már Komáromtól Pozsonyig elbiciklizhetünk a kiépített kerékpárúton.
Már Komáromtól Pozsonyig elbiciklizhetünk a kiépített kerékpárúton.

Idén is meghirdetik a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázatokat.
Elkészült a Környe és Vértessomló belterületi részeit összekötő kerékpárút, melyhez a két település 240 millió forintos, vissza nem térítendő uniós támogatást kapott – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Kft. az MTI-vel.
Bővül a kerékpárút-hálózat Szolnokon és környékén, a nyár végére elkészülő beruházásra az önkormányzat 740 millió forint támogatást nyert el a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) pályázatán – közölte a város polgármesteri hivatalának f
Közel kétszázmillió forint értékben, csaknem hét kilométeres kerékpáros közlekedésre alkalmas útszakaszt alakítanak ki Szigetváron – tájékoztatta a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala az MTI-t.
Mint általában, az utolsó szakasz idén is csupán az ünnepélyes lezárása volt a Tour de France-nak. Mire a mezőny Párizsba, a Champs-Élysées-hez ért, a lényeges kérdések már eldőltek.

Egyre nő a megosztott eszközök népszerűsége, de a közösségi gazdaság elterjedésének a tulajdonhoz való ragaszkodás a legnagyobb gátja.

Krists Neilands nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpárversenyt. A legjobb magyart illető fehér trikót Dina Márton érdemelte ki a 890 kilométeres össztávú viadal végén.

A sárga trikós lett Krists Neilands nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny negyedik szakaszát, a Kékestetőn zárult királyetapot, Dina Márton második, Valter Attila pedig harmadik lett.
Somogyi Miklós a kilenc 1984-es olimpiai aranyérmesünk egyike. Ami persze jóindulattal is csak féligazság, hiszen az úgynevezett Barátság-versenyeken győzött a pálya-kerékpározás pontversenyében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tűzesetekhez, műszaki mentéshez, autóbalesetekhez és szén-monoxid miatt is riasztották a lánglovagokat.

A Fidelitas Angyalszárny fiataljai tettekkel bizonyítják a közösségi felelősségvállalást.

Az óvodabezárásokról sem tett le a baloldali városvezetés.

Nyugodt és kiszámítható, stabil politikai pályát és társadalmi fejlődést kíván a frakcióvezető.

Johann Wadephul német külügyminiszter szerint sokan nem tudják elképzelni, hogy német katonák ilyen feladatot lássanak el abban a régióban.

Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

If there is peace, there will be a bright future and a bright new year in 2026, the Hungarian prime minister says.

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

Nem sikerült keresztbe raknia a kocka Ladát a téren, mégis látványos lett a videó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.