Több megyére kiterjedő drogbűnöző banda tagjait tartóztatták le
A gyanú szerint 350 millió forint értékben árultak kábítószereket 2018 januárjától kezdve.
A gyanú szerint 350 millió forint értékben árultak kábítószereket 2018 januárjától kezdve.

A kormányalakításba történő külső beavatkozás sértené a többségi döntés elvét – áll a határozatban.
Az elkövetőket vizsgálóbíró elé állították. A hatóságok a rablásnál használt fegyvereket és ruhákat, illetve készpénzt foglaltak le a gyanúsítottaknál.

Közben a Hamász bejelentette, hogy hamarosan újra megnyílhatnak az éttermek és a kávézók Gázában.
A járványügyi helyzetben is működnek a bíróságok, igaz a hosszabb pereket egyelőre nem tudják folytatni.

Megszűnt a veszélyhelyzet kihirdetésekor elrendelt rendkívüli ítélkezési szünet a bíróságokon.

90 napra kell börtönbe vonulnia az újpesti boltban két embert is bántalmazó visszaeső bűnözőnek.

Válsághelyzet idején jóérzésű ember számára meglepő követeléscsomaggal állt elő szerdán a Soros György hálózatának egyik támogatottja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.

Várhidi Péter óva int minden magyar futballistát, aki az olasz labdarúgásban vágyik karrierre.

Nem művészek, hanem túlélők képei költöztek be a Capa Központba.

Módfelett elgondolkodtató a legnagyobb olajtartalékokkal rendelkező országok sorrendje és részesedése, mert ezek a mintázatok alapvetően határozhatják meg a jövő század világhatalmi mozgásait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.