
- Magyar Nemzet
- bíróság
bíróság

A Hableányt elsüllyesztő kapitány üzent a fiának
Előkészítő ülést tart szerdán a bíróság a Jurij Csaplinszkij ellen indult büntetőperben; a 64 éves ukrán hajóskapitánynak a tavaly májusi dunai hajókatasztrófa miatt kell felelnie.
Tizenkét év börtönt kapott a kávai késelős gyilkos
Ez az ára, ha álcivil szervezetek érzékenyítik a bírókat – videó!
Budai Gyula felelevenítette a hatalmas közfelháborodást okozó döntést, melynek során a 17 éves Csenge gyilkosát a bíróság elengedte.
Pert nyerhet a magyar állam a Tesco ellen
Ez azt jelenti, hogy minden korábbi támadás ellenére az Orbán-kormány mindvégig jogszerűen és megalapozottan alkalmazta a különadókat.
Letartóztatásba került a nevelőnőjét bántalmazó fiatal
A gyanú szerint a fiatalkorú gyanúsított az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyermekvédelmi központban megütötte nevelője fejét, szorítani és rángatni kezdte a csuklóját.
Weinstein útja a sikertől a mélységig
A nagy médiafigyelemmel kísért per nemcsak Weinstein karrierjének végét jelenti, de lerántotta a leplet a hollywoodi sztárvilág és a filmszakma kevésbé csillogó, sötét ügyleteiről.

Bíróság: Weinstein bűnös, de nem szexuális ragadozó
Bűnösnek mondta ki hétfőn egy New York-i bíróság esküdtszéke Harvey Weinstein bukott hollywoodi filmmogult nemi erőszak és szexuális támadás vádjában.

Ítélet született a két újszülöttjét megfojtó sárkeresztúri nő ügyében
A nőt több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés büntette miatt ítélték el. Az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Gyárfás Tamást a bíróság kérdései összezavarták
Maratoni vádlotti vallomása harmadik napján, kedden is az igazáról – és ártatlanságáról – próbálta meggyőzni Gyárfás Tamás a bíróságot.

Fontos híreink
Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük, amit vállalunk

Heves harcok Szíriában: a kormányerők többségi ellenőrzést szereztek

Botrány az el Clásico után: a felháborodott futballvilág sportszerűtlenséggel vádolja a Real Madridot

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Nemzedékváltás a Fideszben
Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nagy hideg mellett havazásra, ónos esőre is számítani kell hétfőn
A nappali hőmérséklet mindössze -8 és 0 fok között várható.

Frakcióülés, évértékelő, csúcsra járatott kampány – sűrű időszak előtt a kormánypártok
Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Újraválasztották a hivatali visszaéléssel gyanúsított polgármestert
Függetlenek domináltak az év első voksolásain.
Külföldi híreink

Itt a fordulat: Trump megdöbbentő kijelentést tett Iránról
A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Az iráni elnök külső ellenséget okol a belső válságért + videó
Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Újabb csapás az áramhálózatra, Kijevben is súlyos a helyzet + videó
Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Debütálása után Varga Barnabást sem kímélték az AEK Athén szurkolói és edzője
Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.

Kiosztották a Golden Globe-díjakat, itt a győztesek névsora
Az Egyik csata a másik után című film nyerte el a legtöbb díjat, Leonardo DiCaprio mégis kimaradt.

Duplával üzent Rossinak az elfeledett csatár
Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

