Elrendelték a Viking Sigyn mögött haladó hajó kapitányának bűnügyi felügyeletét
A segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt indult ügyben a Viking Idun kapitányának bűnügyi felügyeletét indítványozta a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség.
A segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt indult ügyben a Viking Idun kapitányának bűnügyi felügyeletét indítványozta a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség.

A szír és palesztin férfiakat határzár tiltott – tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett – átlépésével vádolják – mondta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
A tolmács közreműködésével meghallgatott, terrorizmussal vádolt szír férfi a tavaly novemberi tárgyaláson tagadta bűnösségét.
Túlságosan enyhének találta az ügyészség Gulyás Mártonnak és cimboráinak ítéletét, akik 2018-ban festékkel kenték össze az Állami Számvevőszék műemlék épületét.

Közhely, de mély valóságtartalommal bír az a nézet, hogy Magyarországon megszűnt az igazságszolgáltatás, csak jogszolgáltatás van – vélekedik Gajdics Ottó.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze -8 és 0 fok között várható.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.

Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.

Egy hagyományos extrém sportág, amelyet nézni is különleges élmény. Mit tud a síugrásról? Most letesztelheti kvízünkben!

Új élet költözhet az üres iskola falai közé, közel máfél milliárd forintból építik át bérlakássá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.