Mindenki tartsa be továbbra is a védelmi intézkedéseket
1454-en már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1674 fő.
1454-en már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1674 fő.

A szerző úgy érzi, Orbán Viktor miniszterelnök bármit is tesz, sosem érdemel pozitív főcímet a laptól.

Már több mint százezer ember kapott segítséget, hogy megmaradhasson a munkahelye.

Azokat a veszélyeztetett csoportokat, amelyeknél a vírus valóban komoly gondot okoz, továbbra is védeni kell.
Az online bankolás terjedésével egyre gyakoribbak az internetes csalók adathalász kísérletei.
A cég koncepciója szerint a korábbi útvonalainak kilencven százalékán repülnek majd újra.
Magyarországot közvetlenül a szerbiai helyzet érinti – emelte ki Bakondi György.
Az első két napon alkalmazott szigorú biztonsági intézkedések mellett folytatódnak ma reggel 9 órától a vizsgák.

A Magyar Fürdőszövetség arra kéri az üzemeltetőket, hogy higgadtan értelmezzék a kijárási korlátozás enyhítését.
Továbbra sem történt olyan esemény, ami miatt halasztani kellene 84 ezer diák érettségi vizsgáját.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Majdnem száz hamis óra volt nála.

Sok ember életét mentették meg a hétvégén.

A helyi Tisza Sziget meghívására tartott előadást Kéri László felesége.

Szerinte ez így van rendjén.

A miniszterelnök köszönetet mondott mindazoknak a nemzetközi politikai vezetőknek, akik támogató üzenetekkel álltak ki mellette.

Az egyik kerületben az áramellátás is megszűnt, ami tovább növelte a káoszt.

Az uniós védelmi biztos úgy látja, a jelenlegi biztonsági helyzetre Brüsszel már nem tud hatékony válaszokat adni.

Jürgen Klopp legnagyobb sikereinek egyik kovácsa a bajnoki riválisnál kötött ki.

Közérthető tájékoztatóval segít a NAV.

Az olasz bajnokság tavalyi idényének legjobbja tündökölt a milánói rangadón.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.