Eddig főként az élelmiszer-vásárlások húzták felfelé az üzletek értékesítését, de augusztus utolsó hetében – a nyaralások után, illetve az iskolakezdés közeledtével – várhatóan az iparcikkek területén is megélénkül a lakossági költekezés, a fogyasztás általános felfutása pedig az ősz során kitarthat – mondta a Magyar Nemzetnek Vámos György.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára megállapította: a hazai kiskereskedelem összességében hamar felpattant az áprilisi mélypontról, május óta megbízhatóan erősödik, vagyis ez a terület – ahogy korábban motorizálta a gazdasági növekedést – a második negyedévtől már fékezte a visszaesést a vírusválságban.

Fotó: Bach Máté
Mint mondta, a statisztikai hivatal online kasszaadatokon alapuló heti jelentései szerint a negyedik havi mélypont után a boltok eredménye hónapról hónapra kapaszkodott fel a gödör szélére, és nyáron, főként
júliusban és augusztusban a folyóáras értékesítés már meghaladta az előző évi értékeket, leginkább az élelmiszerek területén.
– Az alapanyagok mellett felfelé húzzák a vásárlásokat a webáruházak is, míg az iparcikkekből akadnak még olyan területek – például a ruházat és a híradástechnika – ahol visszafogottabb a költekezés, de ez várhatóan változni fog a szezonváltás, illetve az iskolakezdés közeledtével – mondta Vámos György.

Kitért rá: beigazolódni látszik, hogy a koronavírus-járvány miatti megtorpanásban a lakosság számára a legjelentősebb kormányzati intézkedés volt a hitelmoratórium elrendelése, az év végéig halasztott törlesztések ugyanis nem húzzák a családok zsebét, azokét sem, akik elvesztették korábbi munkahelyüket vagy ellehetetlenült a vállalkozásuk – az érintettek a havi részleteket is a megélhetésre fordíthatják.
– Az online kasszaadatok szerint hetek óta összességében folyamatosan nő a kiskereskedelem folyóáras forgalma. Augusztus első hetében az éves növekedés 1,6 százalékos volt, míg
júliusban 3,4 százalékkal hagytunk több pénzt a boltok pénztáraiban az egy évvel korábbihoz képest.
Lényegében június óta jellemző a töretlen növekedés, és immár kevésbé érződik a járvány miatti megtorpanás a fogyasztásban – summázta a főtitkár, megjegyezve, hogy a webáruházak még mindig nagyon erős forgalmat bonyolítanak, a kereskedelem mérlegét ez a terület is javítja.