A Fidesz–KDNP bojkottálja a népjóléti bizottságot
A kormánypártok parlamenti képviselői követelik Korózs Lajos bocsánatkérését és távozását.
A kormánypártok parlamenti képviselői követelik Korózs Lajos bocsánatkérését és távozását.
Azt a hazugságot sulykolja a baloldal és sajtója, hogy Bíró László bocsánatot kért.
Mark David Chapman bocsánatot kért a néhai zenész özvegyétől, 40 évvel a halálos lövések eldördülése után.
Az álmentős videóval kapcsolatos egyre cifrább ügyben láthatóan elkezdett pánikolni a párt.
A járvány alatt „hála” a nemzetközi liberális médiának a kormánynak egy másik fronton is védekeznie kellett.
A veszélyhelyzetben a kormány semmilyen segítséget nem kapott „az üzemen kívüli” Parlamentben.
A kormányfő szerint sajnálatos módon néppárti politikusok is részt vettek a Magyarország elleni alaptalan támadásokban.
Orbán Viktornak igaza volt, megérdemli, hogy bocsánatot kérjenek tőle – írta a Die Pressében Christian Ortner.
Ilyen ez az MSZP-s szavahihetőség.
Győr polgármestere elmondta, a felvételek több éve készültek, azok részben manipulatívak, részben valódiak, ugyanakkor az utazás a névtelen szerző állításaival ellentétben nem közpénzen történt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Az etológus október elsején az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai körútján hunyt el.
Nagyon meglepődtem volna, ha nem így történik – fogalmazott az EP-képviselő.
A nemzet a XXI. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – jelentette ki Alice Weidel a Németország és Európa címmel tartott előadásában a Várkert Bazárban.
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett.
Az egész világ hüledezhet, ehhez a teljesítményhez csak a Leicester Premier League-győzelme mérhető.
Orbán Viktor Budapesten fogadta a szerb elnököt.
A magyar külügyminiszter erről Luxemburgból jelentkezve számolt be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.