Új bölcsőde segíti a Monorierdőn élő családokat
Közel harminc gyermeknek biztosítanak ellátást.
Közel harminc gyermeknek biztosítanak ellátást.

Ugyanahhoz az épületkomplexumhoz tartozó faluházat és szálláshelyeket újítottak fel Zalaszentlászlón.

A bölcsődei dolgozók bére 2010 óta négy és félszeresére emelkedett.

Az önkormányzat a Széchenyi-terv plusz részeként nyújtott be pályázatot bölcsőde létesítésére.

Három és félszer annyi bölcsőde van az országban, mint tizennégy évvel ezelőtt.

Megnyílt az út a családi adókedvezménynek a duplájára növelése előtt is.

A Komárom-Esztergom vármegyei Tokodon 420 millió forintos támogatásból új, kétcsoportos bölcsődét adtak át a község üveggyári településrészén.

A legtöbb igény a falvakban jelentkezett bölcsődék építésére, ami azt jelenti, hogy a legkomolyabb demográfiai fordulatot a falvakban sikerült elérni.

Míg 2010-ben mindössze 32 500 bölcsődei férőhely volt az országban, mára ez 67 500-ra bővült.

Hazánkban már nincs olyan járás, ahol ne lenne bölcsőde.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányoldal nem akar sem magyar fiatalt, sem fegyvert, sem pénzt küldeni Ukrajnába, nem akar belebonyolódni a háborúba.

A kormány nem hagyja, hogy a magyarokat pumpolja Brüsszel.

A miniszterelnök értékelte az elmúlt hetek, napok intézkedéseit, a hóhelyzet kezelését.

Nagyobb a gáztartalékunk, mint a nyugati országokban ez megszokott.

Mélyülő vita Washington és Koppenhága között.

A tagok névsorát hamarosan ismertetik.

A rendőrség keresi az elkövető tettestársát.

Vége a „one man shownak."

A Spanyolországból származó hírek egyre erősebbek róla – korábban már ült a rémes napokat maga mögött tudó csapat kispadján.

Három munkanap maradt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.