Magyar Iszlám Közösség: A bombafenyegetések gyalázatos cselekedetek
Szerintük ezeknek a bombariadóknak semmi közük az iszlám valláshoz.
Szerintük ezeknek a bombariadóknak semmi közük az iszlám valláshoz.
Az iskolai bombariadó megviselte a gyermekeket, ezért egy mentálhigiénés szakember mondja el, hogy mi a teendő ilyenkor.
Sehol nem találtak robbanószerkezetet.
Rétvári Bence újabb fejleményekkel jelentkezett.
A biztonságpolitikai szakértő emlékeztetett, ugyanilyen terrorfenyegetettség volt Szlovákiában és Bulgáriában is.
„Egészen elképesztő, hogy a magyar kormány iránt érzett gyűlölet néhány egyénnél milyen szintű elmeháborodottságot okoz” – írta az államtitkár.
A Tisza Párt elnökének az lenne a kötelessége, hogy beismerje, politikai számításból álhírt terjesztett.
A szöveget fordítóprogrammal készíthették.
Folyamatosan érkeznek a jelzések.
A Tisza Párt vezére politikai haszonszerzésre használja a bombariadókat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új finanszírozási modell segíti a Műegyetem fejlődését.
Gólgazdag és fordulatos meccset vívtak a felek.
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal – jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Genfben az iráni–izraeli konfliktus rendezési kilátásairól Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével folytatott egyeztetéseit követően.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal – jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Genfben az iráni–izraeli konfliktus rendezési kilátásairól Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével folytatott egyeztetéseit követően.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.