Azonnal görcsbe rándult a gyomrom – sorra részletezik a tapasztalatokat a bombariadóban érintettek
Eddig 240 intézményt ürítettek ki.
Eddig 240 intézményt ürítettek ki.
Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón elmondta: iskolák ellen irányult fenyegetés Magyarországon.
Az iromány szerint „a kalifátus oroszlánjai városaitokat veszik célba”, „Budapest utcáit átitatja a polgárok vére.”
Jelenleg ezek az intézmények érintettek. Cikkünk folyamatosan frissül.
Két székesfehérvári áruházban is bombariadó volt.
Kiküldték az üzletekből a vásárlókat.
Explosives detection dogs are also scouring the site, FM Peter Szijjarto says.
Bombakereső kutyák dolgoznak a helyszínen – tájékoztatott Szijjártó Péter.
„Allah akbar” – szerepelt az egyik fenyegető e-mailben.
Svédországi iskolákban már azt is gyakorolják a gyerekek, hogy mit kell tenni, ha „halálos erőszakkal” szembesülnek az iskolában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új finanszírozási modell segíti a Műegyetem fejlődését.
Gólgazdag és fordulatos meccset vívtak a felek.
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal – jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Genfben az iráni–izraeli konfliktus rendezési kilátásairól Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével folytatott egyeztetéseit követően.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal – jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Genfben az iráni–izraeli konfliktus rendezési kilátásairól Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével folytatott egyeztetéseit követően.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.