Három politikus maradt, akik közül kikerülhet Boris Johnson utódja
Hamarosan kiderül, ki lesz az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, kedden Kemi Badenoch esett ki.
Hamarosan kiderül, ki lesz az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, kedden Kemi Badenoch esett ki.

A hétfőn tartott harmadik fordulóban Tom Tugendhat, a londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke esett ki.

Hátráltatja a kormányzást a miniszterelnöki és a brit Konzervatív Párt vezetői székéért folytatott harc.

A Boris Johnson székéért versengő nyolc politikus közül hatan maradtak állva.

Kormányfő lenne az indiai származású milliárdos, a haditengerészeti tiszt és a monarchiaellenes politikus.

Jövő hétre már csak két jelölt marad, a végső szavazás eredményét szeptemberben közlik.

Lizz Truss külügyminiszter, Priti Patel belügyminiszter és Rishi Sunak volt pénzügyminiszter is a jelöltek közt szerepel.

Liz Truss külügyminiszter is bejelentkezett, akár esélyes is lehet.

Ezzel még koránt sem teljes a mezőny, további jelöltek is várhatók.

Moszkvában nem rejtették véka alá, mit gondolnak a brit kormányfő bukásáról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.