Megdöbbentő döntés – ide kerülhet a lányával erőszakoskodó amstetteni rém
A szakértők szerint a 88 éves férfi nem jelent többé veszélyt.
A szakértők szerint a 88 éves férfi nem jelent többé veszélyt.
Komfortosabb börtönök, konditermek, kosárlabdapálya és kinyitott pingpongasztal vezet a javulás útjára Herczeg Zoltán és Soros jogvédői szerint.
Anders Behring Breivik azonban panaszt nyújtott be, mondván, a börtönben uralkodó körülmények sértik az emberi jogait.
Enoch Burke tanár esete mindent elmond a mi roncsolt, rettenetes korunkról.
Cserébe szabadon engednek izraeli börtönökből 150 olyan palesztin nőt és fiatalkorút, akiket nem gyilkossággal vádoltak meg.
Novák Katalin köztársasági elnöki kegyelemi döntésével egy 15 éves ügy végére került pont.
Rutinellenőrzésen bukott le, pénzmosás gyanúja miatt vették őrizetbe.
Húsz év múlva szabadulhat a börtönből, ami után élete végéig felügyelet alatt marad.
Börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 47 éves férfit, aki kirabolt egy szombathelyi dohányboltot. Az elítélt beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A tettes azért gyilkolt, mert megtudta, hogy a nő megcsalta. Először megütötte, aztán egy húsklopfolóval félholtra verte az áldozatát, majd elásta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyelőre rejtély, hogy mi lehetett a baja.
Ebből az incidensből is látszik, hiába fogadta el októberben a Fővárosi Közgyűlés a BKK-rendészetről szóló előterjesztést, a budapestiek ebből semmit sem éreznek.
Túl magasan repült, de nem csak ez volt a baj.
Az Állami Számvevőszék kulcsszerepet vállal a főváros gazdasági helyzetének áttekintésében.
Geopolitikai és gazdasági zűrzavar idején az arany továbbra is a stabilitás szimbóluma.
Manipulál a baloldal a magyar adatokkal.
Bűnszervezetben dolgoztak.
Geopolitikai és gazdasági zűrzavar idején az arany továbbra is a stabilitás szimbóluma.
Manipulál a baloldal a magyar adatokkal.
Bűnszervezetben dolgoztak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.