Fontos megállapodásokat kötöttek a nyugat-balkáni államok
Az egyezményeknek köszönhetően a térség hat államának polgárai útlevél nélkül léphetik át a határokat.
Az egyezményeknek köszönhetően a térség hat államának polgárai útlevél nélkül léphetik át a határokat.

A szavazatok ismételt megszámlálását követően a választási bizottság jóváhagyta az előzetes eredményeket.

Harun Karcic a Magyar Nemzetnek: Bosznia a jelenlegi formájában nem működik, de nem találunk kiutat.

A szerb államrészben azonban választási csalás gyanúja merült fel, újraszámlálják a szavazatokat.

Dodik szerint az ő pártja nyert egy hete a választásokon, de elrendelték az újraszámlálást.

A tüntetők szerint választási csalás révén lett a szerb államrész elnöke.

A bosnyák, a horvát és a szerb közösség voksolásai is hoztak meglepetéseket.

Egy kisebb településen 350 előre kitöltött szavazólapot találtak. Idén magasabb a részvételi arány, mint négy évvel ezelőtt.

Elemzők szerint nem lehet jelentős átrendeződésre számítani, ám hosszú és nehéz koalíciós tárgyalások várhatók.

Milorad Dodik szoros küzdelemben zsebelheti be a boszniai Szerb Köztársaság elnöki pozícióját.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vége a „Merjünk kicsik lenni!” politikának, mert attól tartunk, hogy valaki rácsap a kezünkre, ez már a múlté – fogalmazott a Fidesz budapesti elnöke.

Az ország egyik legjobb nyomozójának kész forgatókönyve van.

Előtte azért megsebesítette a nőt.

Újabb 38 mentőautóval bővült az Országos Mentőszolgálat flottája.

Tucker Carlson Szergej Karaganov orosz politológussal beszélgetett.

Az eszkaláció mellett tették le a voksukat.

Irán Szaúd-Arábiával egyeztet és Washington szövetségeseit fenyegeti.

Von der Leyen's comment saying "this is the price of peace" was cynical, because it is actually the price of war, Hungary's State Secretary for Health says.

A magyar bajnok a dán Midtjyllanddal csapott össze a harmadik felkészülési mérkőzésén.

Az éttermek, büfék száma becslések szerint az elmúlt években 20-22 ezerre csökkent a korábbi 25-26 ezerhez képest.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.