Október elejére írták ki a boszniai parlamenti és elnökválasztást
Még nem tudni, hogy miből finanszírozzák a voksolást, hiszen az idei költségvetést még el sem fogadták.
Még nem tudni, hogy miből finanszírozzák a voksolást, hiszen az idei költségvetést még el sem fogadták.

A katasztrófa következtében egy 28 éves nő a kórházban életét vesztette, miután házára szikla zuhant.

Szarajevóban a szerbek vétója miatt nem fogadták el a Moszkva elleni szankciókat.

Mintegy kétezer illegális bevándorló tartózkodik jelenleg Bosznia-Hercegovinában, az EU-ba szeretnének eljutni.

A külgazdasági és külügyminiszter Milorad Dodikkal, a boszniai szerbek vezetőjével tárgyalt.

A közelgő választások miatt tovább nőhetnek a feszültségek és felerősödhetnek a nacionalista szólamok.

Alekszandar Vucsics szerb elnök azt kérte Milorad Dodiktól, hogy ne blokkolják tovább a döntéshozatalt.

Az államfő felkeresi az EUFOR és a NATO szarajevói parancsnokságát.

A két csapat ötödik egymás elleni mérkőzésén az ötödik magyar győzelem született.

A boszniai főképviselő szerint a nyugat-balkáni ország még soha nem volt olyan veszélyben, mint most.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már meg is kezdődött a tűzifaszállítás.

Olyan kormányt kell választani, amely garantálja a legfontosabbat: az ország békéjét, üzente a miniszter.

A robbanást még egy kilométerrel arrébb is érezni lehetett.

Még a Cseh Katalin-féle Humanistákat is veszélyesnek tartják.

A miniszterelnök Karol Nawrocki kijelentéseire reagált.

Az orosz elnök sajtótitkára szerint „a kijevi rezsim” helyzete napról napra romlik.

Az Európai Unió vezetése továbbra is mindent megtesz azért, hogy Ukrajnát gyorsított ütemben vegyék fel a tagországok soraiba.

Jefté Betancor kétszer is betalált a Real kapujába, pedig úgy volt, hogy pályára sem lép, hétfőn a kezében volt a thaiföldi repülőjegye.

A Traffic Lights már hallgatható.

Több száz új munkahelyet hozhat létre az üzletek megnyitása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.