Dalmácia felé visz az M6-os
Horvátország belefog az Eszéket a magyar határátkelővel összekötő autópálya építésébe.
Horvátország belefog az Eszéket a magyar határátkelővel összekötő autópálya építésébe.

A védőfelszerelést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Szarajevóban és Banja Lukában.
Bosznia-Hercegovinában is megjelent az új típusú koronavírus, csütörtökön a boszniai Szerb Köztársaságban regisztrálták az első két esetet – közölte a Banja Luka-i RTRS televízió.
Öt feltételezett embercsempészt fogott el szerdán a szerb rendőrség, az elfogottakat azzal gyanúsítják, hogy több mint 140 illegális bevándorlónak segítettek átjutni a szomszédos Bosznia-Hercegovinába a Drina folyón keresztül.
A ma is teljesen ingatag, nagyhatalmak bábjaiként működő államok némelyike nagyon nyíltan tesz hitet a Soros György-féle eszmék és azok gyakorlati megvalósítása mellett.
A boszniai határrendészet adatai szerint 2018-ban 70, 2019-ben pedig 80 embercsempészettel összefüggő eset volt.
Letöltendő börtönbüntetésre ítéltek tegnap egy 24 éves dzsihadistát, aki áprilisban tért vissza Bosznia-Hercegovinába, korábban pedig Szíriában harcolt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet soraiban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel a magyarok pénzét vinné Ukrajnába.

Putyinnak miért nincs egy Delta Force-egysége? Mert akkor Zelenszkijt már régen elfelejthettük volna, és senki sem hal meg háborúban.

Két üzletet zártak be az új drogfelszámolási szabályok alapján.

A Fővárosi Törvényszék megállapította: Magyar Péter nem mondott igazat fideszes politikusok vagyonáról, anyagi helyzetéről, szokásairól.

Manfred Weberék „gyorsan behívták a Tiszát, hogy biztosítsák befolyásukat Budapesten” – fogalmaz cikkében a Politico.

A helyi lakosság próbál túlélni.

Az újabb korrupciós botrány komoly belső hatalmi játszmákra utal a szakértő szerint.

Kudarcokkal tarkított két világverseny után Spanyolország alaposan megfiatalított csapattal vágott neki a kézilabda Eb-nek.

Egy érdekes mítosz, amely mégsem pusztán csak fantázia.

A katalán klub német edzője megtalálta a csapatban a helyét, így nem igazolt el, hanem 2028-ig meghosszabbította a szerződését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.