Megtörte a börtön a botránypolitikust
Húsvét után döntenek arról, hogy továbbra is letartóztatásban maradjon-e Szabó Bálint.
Húsvét után döntenek arról, hogy továbbra is letartóztatásban maradjon-e Szabó Bálint.
Az egyszemélyes „tömegtüntető” botránypolitikus tavaly novembertől letartóztatásban van, miután újabb botrányt okozott egy demonstráción.
A DK politikusait többször is rendre kellett utasítani az Országgyűlésben.
Kádár Barnabás Facebook-posztjával kétmillió nyugdíjast, idős embert sértett meg – mondta Nyitrai Zsolt.
A rendre korrupciót és átláthatóságot emlegető, parlamenti botrányairól elhíresült képviselő vagyonnyilatkozatában üresen hagyta a kapott ajándékokról szóló részt.
A Nézőpont Intézet elemzője szerint szükséges volt a törvénymódosítás, mivel tavaly december óta az ellenzéki képviselők botránypolitizálást próbálnak megvalósítani az Országgyűlésben.
Nem új keletű megállapítás, hogy a trágárságban, ocsmány beszédben kiemelkedő középiskolás leányzó közéleti szerepeltetése része az ellenzék botránypolitizálásának.
Amennyiben az ellenzéki pártok a botránypolitizálást hosszú távra tervezik, akkor számítaniuk kell arra, hogy nem tudnak új szavazókat szerezni – mondta a Nézőpont Intézet elemzője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A legnagyobb német járműgyártók továbbra is bíznak Magyarországban, márpedig ha az autóipar növekszik, akkor hazánk gazdasága is növekszik. Erről Szijjártó Péter beszélt Münchenben.
Magyarország továbbra is támogatja erőfeszítéseit – írta a tárcavezető az X-en.
A családtagok, a közösségi média és a bizonyítékok rajzolják ki a képet.
A mai napon megerősítettük stratégiai szövetségünket – írta közösségi oldalán Orbán Viktor Katarból jelentkezve.
A lengyelországi dróntámadás ismét rávilágított, Európa milyen veszélyes körülmények között él nap mint nap.
A magyar sznúkeres péntek este Angliában harcolt tovább a profi státuszának megőrzéséért.
Magyar Péter már kevésbé fog örülni ennek.
Ez nem semmi.
A lengyelországi dróntámadás ismét rávilágított, Európa milyen veszélyes körülmények között él nap mint nap.
A magyar sznúkeres péntek este Angliában harcolt tovább a profi státuszának megőrzéséért.
Magyar Péter már kevésbé fog örülni ennek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.