Pert nyert az ISIS egykori tagja a brit kormány ellen
A szíriai menekülttáborban élő, D4-ként azonosított nőtől értesítés nélkül korábban vonták vissza állampolgárságát.
A szíriai menekülttáborban élő, D4-ként azonosított nőtől értesítés nélkül korábban vonták vissza állampolgárságát.

Előzetes értesítés nélkül fosztanák meg állampolgárságuktól azokat, akik veszélyeztetik a nemzetbiztonságot.

A döntés szakértők szerint precedenst teremthet az Iszlám Állam más brit harcosaira és a terroristák brit „menyasszonyaira” nézve, akiket szintén az állampolgárságuk elvesztése fenyeget.
Az akkor 15 éves Shamima Begum és két társa 2015 februárjában Londonból kíséret nélkül Törökországba utazott, onnan átjutottak Szíriába, és ott csatlakoztak mindhárman az Iszlám Államhoz.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Bokros Lajos nyíltan a 13. havi nyugdíj eltörléséről, az áfacsökkentés elutasításáról és a választók félrevezetésének szükségességéről értekezett egy háttérrendezvényen.

Magyar Péter embere szerint a hóeltakarítás ráadásul osztályalapú és diszkriminatív is.

Néhol az extrém hideg is marad.

Magas elégedettségi mutatóval működik a 1818 DÁP-ügyfélszolgálat.

Az Európai Unió vezetése továbbra is mindent megtesz azért, hogy Ukrajnát gyorsított ütemben vegyék fel a tagországok soraiba.

A nagykövetek is készülnek.

Tucker Carlson Szergej Karaganov orosz politológussal beszélgetett.

Lapunk publicistájának legújabb blogbejegyzése.

Vége a „Merjünk kicsik lenni!” politikának, mert attól tartunk, hogy valaki rácsap a kezünkre, ez már a múlté – fogalmazott a Fidesz budapesti elnöke.

Az ország egyik legjobb nyomozójának kész forgatókönyve van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.