Az Iszlám Állam jelentkezett a brüsszeli merénylet elkövetőjeként
A szélsőségesek Telegram-oldalán megjelent közlemény szerint az egyik harcosuk hajtotta végre a támadást.
A szélsőségesek Telegram-oldalán megjelent közlemény szerint az egyik harcosuk hajtotta végre a támadást.

Már korábban a hatóságok látóterébe került Abdesalem Al Guilani, mégis szabadon utazgatott Olaszország és Belgium között.

A brüsszeli elit antiszemitizmusába bukhat bele az Európai Bizottság elnöke?

Hidvéghi Balázs: Nem virágcsokrokat kell vinni a halálesetek után és sajnálkozni, hanem konkrét lépések szükségesek a védelemért.

A valóság ismét igazolta a magyar kormányt, és megint csúnyán arcon csapta a nyugati politikusokat.

Zsigmond Barna Pál szerint véget kell vetni a rossz brüsszeli gyakorlatnak, nem szabad engedni a bevándorláspárti törekvéseknek.

A komoly biztonságpolitikai kérdés mellett a magyar kormány sem ment el szó nélkül.

A hírről a belga főváros polgármestere számolt be.

A 45 éves tunéziai illegális bevándorlót nagy erőkkel keresik a belga hatóságok.

Részvétüket és megdöbbenésüket fejezték ki az európai politikusok




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Novemberben több tízezer forinttal több jár az időseknek.

Ködös, borús napok elé nézünk.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

„Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott tárgyalása után.

A világ vezető médiumai is kiemelten foglalkoztak az Orbán–Trump-találkozóval.

A madridi pontvesztés után a klub a tévéjében tett panaszt a játékvezető és a videóbíró miatt.

És ezek a hazai ugyanilyen sajtó számára az etalon.

Műtétre váró, sérült futballistája gólja nem volt elég a Nyíregyháza győzelméhez.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.