Megelőlegezett uniós támogatások
Még mindig akadozva érkezik Brüsszelből az európai uniós támogatás, a háttérben elhúzódó számlaviták állnak. Aggodalomra nincs ok, ám mégsem jó, ha homokszem akad a forráselosztás gépezetébe.
Még mindig akadozva érkezik Brüsszelből az európai uniós támogatás, a háttérben elhúzódó számlaviták állnak. Aggodalomra nincs ok, ám mégsem jó, ha homokszem akad a forráselosztás gépezetébe.

A külső határok védelme, valamint a polgárok szabadsága és biztonsága is része a dokumentumnak – jelentette ki az igazságügyi miniszter Brüsszelben.
A magyar ellenzék brüsszeli gáncsoskodása kapcsán a kormányszóvivő kifejtette: Az az alapvető elvárásunk, hogy akikre szavaztak az emberek az EP-választáson, akkor azok a magyar érdekeket képviseljék.

A külgazdasági és külügyminiszter szavai szerint az embercsempészet és a hasonló tevékenységet folytató civil szervezetek támogatása azt váltja ki, hogy újabb migrációs hullámok indulnak Európa irányába.
Az Európai Uniós tagországok külügyminiszterei hétfőn, egynapos brüsszeli tanácskozásukon a sürgős nemzetközi kérdések sorában eszmecserét folytatnak az iráni nukleáris megállapodás jövőjéről, a Ciprus partjai mellett megkezdett „illegális” török próbafúr
Nincs új a nap alatt. Bécs ma is ilyen, Brüsszel pedig pláne. A mai „nemzeti tanácsok” torkán pedig „néma dzsinn” ül sajtódiktatúra és PC-terror formájában.

A KSH adatai alapján az ipari termelés szempontjából Magyarország a régió éllovasai közé tartozik, ami jelzi a 2010-től kezdődő ipari dimenzióváltás sikerét – hangsúlyozta György László.
A felszólalók között volt a Momentum képviselője, a magyar kormány elleni áskálódásban élen járó Cseh Katalin is, aki indulatosan követelte az Orbán-kormány számon kérését a német politikustól.

Tanulságos látni, ahogy a Fidesz európai parlamenti képviselői, akik már láttak egyet és mást, rácsodálkoznak arra az ámokfutásra, amit a Brüsszelbe szabadult nőkommandó bemutat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.