időjárás 13°C Eufrozina , Kende 2022. szeptember 25.
logo

Mégis, kinek a pénze?

Szőcs László
2020.02.19. 06:00
Mégis, kinek a pénze?

Ahogy az hétévente menetrendszerűen bekövetkezik és most is várható volt: telik az idő, emelkednek a tétek az EU következő keretköltségvetése kapcsán. Az e heti brüsszeli csúcs előtt távol esnek egymástól az álláspontok; igaz, nincs közvetlen döntési kényszer.

Amikor hét év uniós pénzeiről – száz- és százmilliárd eurókról – van szó, minden tagállami vezető presztízsharcot folytat, miközben saját országa érdekeiért küzd. A gazdag befizető országok első emberei azért, hogy minél kevésbé nézzék őket fejőstehénnek vagy palimadárnak, továbbá a kiadások lehetőség szerint kevéssé terheljék meg az otthoni büdzséjüket.

Mert ha megterhelik, akkor ennek otthon, Berlinben, Hágában, Stockholmban vagy Bécsben – hogy néhány gazdag fővárost említsünk – választási tétje lehet. Nálunk viszont, Európának a brüsszeli zsargonban csak nettó haszonélvező országoknak nevezett keleti felén ahhoz fűződik – igen, jól olvassák, nemzeti – érdek, hogy a magyar, a lengyel vagy a román miniszterelnök úgy térhessen haza: a lehető legtöbbet hozta ki az osztozkodásból. Szükség lesz Orbán Viktor rutinjára: Angela Merkel és a holland Mark Rutte mellett ő a harmadik vezető, aki hét éve már végigtárgyalta ezeket a kérdéseket.

Az osztozkodást – megint csak brüsszeliül – kohéziónak hívják: csökkenteni akarják a különbségeket Nyugat és Kelet, gazdagok és szegényebbek között. A gyakorlat akkor éri el a célját, ha egyszer mi is felzárkózunk.

Addig azonban egy ilyen csúcs alkalmával érdekellentét áll fent a befizetők és a haszonélvezők között. Ez így volt hét és tizennégy éve is. De most két új csapásirány is van. Az egyik, hogy az EU avatott vezetői más területek finanszírozásában látják a jövő Európájának zálogát, mint korábban. Elsősorban ne a vadakat terelő juhász markolhassa fel az uniós eurókat, ne a falu végi kurta kocsma lényegüljön át kacsalábon forgó EU-konform szálláshellyé! Épüljön a XXI. századi információs szupersztráda, védekezzünk az éghajlatváltozás káros hatásai ellen! – ez a korszerű elképzelés. Lássuk be, közös érdekünk, hogy Greta Thunberg se melegedjen további két Celsius-fokot.

De van egy másik, rafináltabb csapásirány is: a fránya jogállamisági kritérium. Lényege: amennyiben egyes – egészen véletlenül gazdagabb – tagországok úgy gondolják, hogy nálunk például túl centralizált a politikai rendszer, Lengyelországban csorbul a bíróságok függetlensége, Romániában pedig túl nagy a korrupció, akkor ezt többségi álláspontként fogadtatják el, és visszatarthatnak a kifizetésekből. Ez egyrészt önkényesség – milyen alapon ítéli meg egyik vagy másik ország a harmadikat, a negyediket? –, másrészt az a felfogás az alapja, hogy Kelet jutalomból, már-már alamizsnaként kapja Nyugat euróit.

Ez nem igaz. Ez a kérdés az európai munkamegosztáshoz, az évszázadok alatt kialakult és a kommunizmus alatt megszilárdult egyenlőtlenségekhez, az 1990-es évek elejének privatizációjához vezet vissza.

Ahhoz, hogy annak idején megnyitottuk a piacunkat, ahhoz, hogy vagy bezárták a gyárainkat, vagy olyanokat nyitottak nálunk, ami óriási profitot termel nekik, mert a magyar munkás dolgozik annyira jól, mint a német vagy a belga, csak éppen jóval kevesebb pénzért. Adjunk ezért európai választ arra, kinek a pénze a hazánknak (is) juttatott uniós pénz: Európa pénze.

A jogállamisági kritériumról pedig elmondhatjuk: ha a Brüsszelben panaszkodó német alkancellár egyszer, ne adja isten, bajba kerül Budapesten, magyar rendőrségen és bíróságon keresi majd az igazát. Elvégre az idealista filozófusról is azt tartják, szükség törvényt bont: ha úgy jön ki a lépés, ő is elugrik a száguldó autó elől.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.