Az amerikai nagykövetség tud a katonáik verekedéséről
Továbbra sincs gyanúsítottja az amerikai tengerészgyalogosok közreműködésével kirobbant verekedésnek.
Továbbra sincs gyanúsítottja az amerikai tengerészgyalogosok közreműködésével kirobbant verekedésnek.

Száznegyvenkilenc éves az egyesített Budapest.

A Szent István és a Vörösmarty téren karácsonyi hangulat várja az érdeklődőket.

A főváros leállítja a fogaskerekű működését. A Városházán az szóba sem került, hogy esetleg a tanácsadói gárda létszámát kellene megkurtítani.

Karácsony szerint a főváros őrzi „a polgári ethosz maradékát” Magyarországon.

Hiába fizetett volna egy francia multi havi csaknem 150 milliót, a városvezetés inkább beéri havi 50 millióval két másik cégtől.

Tarlós István: Ma már súlyos működési problémával küzd Budapest.

Miközben a FKF munkatársai bármikor újra sztrájkba kezdhetnek, Mártha Imre elutazott, és még egy tízmilliós gyémántgyűrűt is vásárolt.

Miután az ország éves GDP-jének tekintélyes része a fővárosban termelődik, a vidék egyes területeinek lemaradása hatalmas.

Az első három negyedévben 7,7 százalékkal több új lakás épült, mint egy évvel korábban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.

„Ezek a beruházások egyébként jellemzően mind magas technológiai minőségű beruházásokat jelentenek.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.