Már-már győzelmi himnusznak tűnik Karácsony ajándéka
A felajánlott 5000 teszt az erre az évre szükséges tesztek mindössze 3-5 százalékát teszi ki.
A felajánlott 5000 teszt az erre az évre szükséges tesztek mindössze 3-5 százalékát teszi ki.

A kormány számára a magyar emberek egészsége az első, de a munkahelyek megőrzése is a sorrend elején áll.

A Vatikán jóváhagyta Erdő Péter bíboros, prímás javaslatát az elhalasztott a kongresszus új időpontjára.
Budapest vezetése egyszerűen nem készítette fel saját idősotthonait a járványra – mondta Hollik István.

A BKK folyamatosan figyelemmel kíséri az áprilisban átadott ideiglenes kerékpársávok és a hagyományos forgalmi sávok használatát, és dönt a szükséges korrekciókról.
Több mint ötkilónyi marihuánát és feltehetően kokaint is találtak egy nigériai férfinél.
Budapesten belül a fővárosi fenntartású idősotthonok váltak a járvány gócpontjává – mondta Kovács Zoltán.

Mind többek számára válik nyilvánvalóvá, hogy az önkormányzati választásokon a baloldal átverte őket.

Gyors és rettenetes katasztrófát akadályozott meg tavaly a fővárosi Fidesz–KDNP-frakció.

A szabadba vágyókat arra kérik, hogy figyeljenek a távolságtartásra, kerüljék a tömegeket.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.

Itt az ideje megállítani ezt az őrületet – hangsúlyozta a tárcavezető.

Még Orbán Viktor ellenségei is kénytelenek voltak elismerni a sikerét.

Mára egy új, a félelemre épülő európai valóság született.

Pokoli hangulat fogadta a szegedieket Bitolában. Michael Apelgren együttese nagyon beragadt az elején.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.

Mindketten versenyben vannak az indiai Goában zajló sakkvilágkupán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.