A rezsiutalványokat május 31-ig lehet beváltani
A kormánytól kapott utalványok 97 százalékát már fel is használták a nyugdíjasok – mondta Fónagy János.
A kormánytól kapott utalványok 97 százalékát már fel is használták a nyugdíjasok – mondta Fónagy János.

Gulyás Gergely a Hír TV-ben ismét elmondta, hogy május végén visszaadhatják a különleges felhatalmazást.

A kevés halottszámot és alacsony fertőzöttséget ellenzéki hangok próbálják elvitatni a kormánytól.

Farkas Örs komikusnak nevezte Karácsony üzenetét, miszerint a kormány ne vegye félvállról a védekezést.

A nyitás hírére felerősödtek az ellenzéki hangok. A főpolgármester a kormány kioktatásába kezdett.

Gulyás Gergely bejelentette: május 18-án éjfélig tartják fenn a kijárási korlátozásokat Budapesten.

A járvány megfékezéséért vívott első csatát fényesen megnyertük – mondta a miniszterelnök.

A budapesti nyitással kapcsolatos döntést is bejelentette már Orbán Viktor miniszterelnök.

A szerencsehozás mellett a fővárosi kéményseprők a rászorulók ellátásában is részt vesznek.

Budapest Főváros Kormányhivatala elrendelte egyebek között a megfelelő fertőtlenítőszerek alkalmazását is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.

Itt az ideje megállítani ezt az őrületet – hangsúlyozta a tárcavezető.

Még Orbán Viktor ellenségei is kénytelenek voltak elismerni a sikerét.

Mára egy új, a félelemre épülő európai valóság született.

Pokoli hangulat fogadta a szegedieket Bitolában. Michael Apelgren együttese nagyon beragadt az elején.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.

Mindketten versenyben vannak az indiai Goában zajló sakkvilágkupán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.