Súlyos mulasztások a fővárosi fenntartású idősotthonban
A Pesti úti idősotthon nem tartotta be az állandó orvosi jelenlétre vonatkozó jogszabályokat.
A Pesti úti idősotthon nem tartotta be az állandó orvosi jelenlétre vonatkozó jogszabályokat.

Száznyolcvan fokos fordulatot tett a járvány fővárosi helyzetértékelését illetően a főpolgármester.

Budapest összes kerülete közül Kispest Önkormányzata adja a legkisebb mértékű támogatást.
A látogatási tilalomra hivatkozva még arra sem veszi a fáradságot, hogy meglátogassa az intézményt.

Szerdától a hatvani (80a) vasútvonal gödöllői szakaszán a felármentesen igénybe vehető vonatokra a MÁV és a HÉV; míg a H8-as hévvonalon a MÁV-START bérletei is felhasználhatók utazásra Budapest és Gödöllő között, a Budapest-bérlet felmutatásával együtt –
Az utóbbi napokban szokatlan jelenségeknek lehetünk tanúi.

Felmentette Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját Karácsony Gergely.

A főpolgármester a precedens nélküli felhatalmazással baklövések sorozatát követi el.

Demszky Gábor számon kérte utódját, Karácsony Gergelyt, miért oly tetyetutya.
Borbély Lénárd változtatási tilalmat rendelt el a Táncsics utcai épületre, ezzel keresztülhúzta Karácsony számításait.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.

Itt az ideje megállítani ezt az őrületet – hangsúlyozta a tárcavezető.

Még Orbán Viktor ellenségei is kénytelenek voltak elismerni a sikerét.

Mára egy új, a félelemre épülő európai valóság született.

A magyar válogatott még nem játszott ebben a stadionban, de Loic Negonak nincsenek jó emlékei innen.

Pokoli hangulat fogadta a szegedieket Bitolában. Michael Apelgren együttese nagyon beragadt az elején.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.