Karácsonyék senkivel sem egyeztetettek a sebességkorlátozásról
A javaslatot nem mutatták be a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén sem.
A javaslatot nem mutatták be a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén sem.

Júniusra megszülethet egy olyan koncepció is, amelyben rögzítve lesznek a főváros által nyújtott kedvezmények.
Karácsony közlekedésbiztonsági intézkedéseknek álcázva ellehetetleníti a főváros közlekedését.

Az Országház Látogató Központjának oldalát fújta le egy festékszóróval.
A Fidesz szerint nyilvános hatástanulmányok nélkül vezetne be sebességkorlátozást Budapesten a főpolgármester.

A Magyar Posta kéri a fővárosiakat, hogy használjanak védőfelszerelést akkor is, ha a postára mennek.

A korrupcióval vádolt kispesti polgármestert bizottsági elnöknek neveznék ki.

De így lehet csak boltba menni és taxival utazni a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében.
A koronavírus-katasztrófáért kétszer annyian hibáztatják a fővárost, mint a kormányt.

A főpolgármester a fővárosi koronavírus operatív törzs kapcsán vezette félre az önkormányzatok vezetőit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Néhány fontos szempontot célszerű figyelembe venni.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Már a csukott ajtó sem állítja meg Zelenszkij emberrablóit.

Napi összefoglaló.

Itt az ideje megállítani ezt az őrületet – hangsúlyozta a tárcavezető.

A magyar válogatott még nem játszott ebben a stadionban, de Loic Negonak nincsenek jó emlékei innen.

Pokoli hangulat fogadta a szegedieket Bitolában. Michael Apelgren együttese nagyon beragadt az elején.

Még Orbán Viktor ellenségei is kénytelenek voltak elismerni a sikerét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.