Már nem ismeretlen a magyaroknak és így a koronavírus által ellehetetlenített turizmus szereplőinek a fokozódó járványkészültségben elvárható társadalmi felelősségtudat, amit a határzár szeptemberi bejelentésekor első körben elsöpört a piaci felháborodás. A vírus behurcolásának kockázatát jelentő beutazások leállításával pánikhangulat uralkodott el az érintett vállalkozói körben, mivel gyorsan érkeztek külföldről az útlemondások, elmaradtak a tervezett nagyrendezvények.

Az előző hónapban a várt, de meg nem valósuló utószezoni forgalom hiánya a Hősök teréig hajtotta az iparági tiltakozókat: az idegenvezetők, buszos vállalkozások, turizmushoz kapcsolódó budapesti szolgáltatók részvételével zajlott felvonuláson a munka híján maradt vállalkozások sötét képet festettek a korábban rekorderedményű turizmus jövőjéről amiatt, mert újabb korlátozásokra volt szükség a vírus terjedésének megfékezésére.

Első a lakosság védelme: a pandémia azóta fokozódik, számos országban már szigorúbb intézkedések léptek életbe, amelyek miatt főként a budapesti vendéglátósok, a belvárosi romkocsmák, az éjszakai szórakozóhelyek üzemeltetői kiáltottak farkast. Kifogásolták többek között, hogy 23 óra után csak elviteles kiszolgálásra, maszkban érkezhetnek a vendégek, és le kell mondani a nagyobb zenés, nagy tömeget vonzó rendezvények bevételeiről.

Más akadálya pedig nincs a működésnek, sőt a vendéghiány okozta válság enyhítésére újabb támogató intézkedésekről dönt a kormány. Legutóbb például a pénzügyi tárca nyújtotta be az adóügyi könnyítésekről szóló javaslatot, amely az utazási irodák, vagyis a köztes értékesítők számára hoz hárommilliárd forintot jelentő könnyítést úgy, hogy mintegy kétezer vállalkozást mentesít a turizmusfejlesztési hozzájárulás fizetése alól.

Ezzel szemben a fővárosi önkormányzat nem tervezi, hogy célzott anyagi támogatásokkal dobjon mentőövet a tömeges leépítések ellen küzdő turizmus helyi szereplőinek, ahogy azt Karácsony Gergely a Hvg.hu-nak adott keddi interjúban megerősítette. Ebben a főpolgármester úgy fogalmazott: „Ha a politikában lenne cinizmusbajnokság, akkor a Fidesz-frakció javaslata (a turizmus ötvenmilliárdos fővárosi támogatási csomagjáról) valószínűleg elhozná az aranyérmet. Pontosan tudják, hogy erre nincs pénz” – közölte Budapest vezetője.