Plusz mínusz: Hogyan teljesít Karácsony Gergely?
Az októberben megválasztott főpolgármester teljesítménye az iskolában kettes alá érdemjegyet érdemelne – hangzott el a Hír TV műsorában.
Az októberben megválasztott főpolgármester teljesítménye az iskolában kettes alá érdemjegyet érdemelne – hangzott el a Hír TV műsorában.

Igen, volt itt egy ’56. Azt a csodát már jórészt együtt csinálták a szüleink és a nagyszüleink. Harcoltak, meghaltak, menekültek, maradtak, túléltek.

Köves Slomó az imádság előtt arról beszélt, hogy a több mint kétezer éves imát azért mondják a halottakért, mert ezzel próbálják meg pótolni a hiányukat.

Úgy tűnik, a gazdasági ügyekben Zuglóban is gyengeséget mutató főpolgármester menthetetlenül Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc hálózatának foglya lett.

A rendőrök a férfit fél órán belül elfogták V. kerületi lakásában. Emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
Budapest ostromának kellős közepén, hetvenöt éve, 1945. január 5-én (más források szerint 13-án), egy József körúti bérház óvóhelyén érte utol a halál – az éhhalál – Szabó Dezsőt.

A megalapozott gyanú szerint a 22 éves férfi december 30-án késő délután becsöngetett a sértetthez, majd bozótvágó késsel súlyosan bántalmazta, melynek következtében a sértett a kórházban elhunyt.
Budapesten lesz a címvédő portugál válogatott bázisa a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon.
A Karácsony Gergely főpolgármester által vezetett ellenzéki többségű Fővárosi Közgyűlés a 2018-as környezetvédelmi jelentés egyetlen pontját sem tárgyalta meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzet felemelkedéséhez az oktatásba kell a legtöbbet fektetni.

De a szerepjáték is közel állt a szívéhez.

Túlságosan botrányosak Magyar Péterék.

A főpolgármester a fővárosi szakszervezeteken keresztül igyekszik nyomást gyakorolni a kormányzatra.

A Foreign Policy is kiemeli, hogy Magyarország egyedüliként mentességet kapott a súlyos amerikai szankciók alól.

„Egyetértettünk Bulgária elnökével abban is, hogy meg kell védeni Európát, az európai identitást.”

A legújabb ukrán korrupciós botrány csak a jéghegy csúcsa.

Úgy tűnt, spanyol testvércsapatot kap az angol bajnok, de ebből semmi sem lesz.

A magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen 3-0-ra győzött a Feröer szigetek ellen.

Talán kivédhette volna a helyzetet, ha nem lépi túl jelentősen a megengedett sebességet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.