Csörte: Vezetőcserék a fővárosban
Még mindig kérdés, mi lesz a budapesti fejlesztésekkel, mivel mások az elképzelései a kormánynak és a fővárosnak. Közben a budapesti cégek vezetőinek egy részét már lecserélte Karácsony Gergely.
Még mindig kérdés, mi lesz a budapesti fejlesztésekkel, mivel mások az elképzelései a kormánynak és a fővárosnak. Közben a budapesti cégek vezetőinek egy részét már lecserélte Karácsony Gergely.

Az elmúlt hónapokban nagy lépésekkel folytatódott az V. kerület évek óta tartó megújulása. Az eredmény nem tökéletes, de mindenképp előrelépés a korábbi állapotokhoz képest.

Gy. Németh Erzsébet, kulturális területekért felelős főpolgármester-helyettes példátlan módon rendre intette Eszenyi Enikőt, a teátrum jelenlegi igazgatóját.
Az előadást követően szintén az Csíksomlyói Árvácska együttes közreműködésével gyújtották meg a harmadik gyertyát a főváros legnagyobb adventi koszorúján.
Lesz atlétikai világbajnokság, de a Városliget Projekt és a szuperkórház ügyében nincsen egyetértés a főváros és a kormány között – mondta a Hír TV-ben az államtitkár.
A globalizmus elméletei szerint Budapest egyre kevésbé a nemzet fővárosa és egyre inkább a globális városállamok liberális láncolatának egyik becses darabja lenne.

A belvárosi adventi vásár közelében álló TEK-harckocsiról közölt fotókat a Nyugati Fény nevezetű Gyurcsány-portál. A fényképek mellé leleplezőnek szánt magyarázatot is írtak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza vezetőjét megviseli, hogy nem ő van a figyelem középpontjában, ráadásul a Fidesz lendületet vett és erősödik.

Gyöngyösre és Csömörre jön a Procter & Gamble.

A nemzet felemelkedéséhez az oktatásba kell a legtöbbet fektetni.

De a szerepjáték is közel állt a szívéhez.

Az ukrán elnök és emberei már többször lebuktak korrupciós ügyekkel.

Lavrov kemény szavakkal bírálta a nyugati médiát.

A Foreign Policy is kiemeli, hogy Magyarország egyedüliként mentességet kapott a súlyos amerikai szankciók alól.

Ön azért ne csinálja utána.

Sajnos nem lehet felhőtlen az örömünk – nyilatkozta az U21-es válogatott szövetségi edzője.

A Déry Tibor özvegyének végakarata alapján létrehozott díjat a Déry Tibor Alapítvány évente ítéli oda az irodalmi élet kimagasló alkotóinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.