Repedezik az ellenzék szivárványkoalíciója
A XIII. kerületben külön jelöltet indít a márciusi időközi választáson az MSZP és a Momentum, s ez alapján a baloldali sajtó is arról írt, hogy elmérgesedett a viszony a két párt között.
A XIII. kerületben külön jelöltet indít a márciusi időközi választáson az MSZP és a Momentum, s ez alapján a baloldali sajtó is arról írt, hogy elmérgesedett a viszony a két párt között.

Az előző évekhez hasonlóan erős területi egyenlőtlenségeket mutatnak az idei lakásépítések is: a kedvezményes forgalmi adó ott lendítette fel a beruházásokat, ahol amúgy is viszonylag sok lakás épült.

Míg a vidéki hotelekben főleg magyarok pihennek, addig a fővárosi szálláshelyek már külföldi turistákkal vannak tele. A világ minden tájáról érkeztek vendégek Budapestre – közölte az M1 Híradója.

A hatvanas évek elején még kicsit olyan volt a pesti Népszínház utca és környéke, mint egy falu, amely véletlenül a város közepébe nőtt. Mi, környékbeliek ismertük egymást.

Hetvenöt éve, ’44 karácsonyán vették körbe a szovjet csapatok Budapestet. Ám a főváros ostromának története a közvélekedéssel ellentétben nem fejeződött be a február 11-i kitöréssel.

Szombat délután az Andrássy úton egy nő parkolt az autójával, amikor a férfi kinyitotta az ajtót, majd megrúgta a sofőrt és beszállt mellé.
A nagyvárosok környéke áll az érdeklődés középpontjában az ingatlanpiacon – emelte ki az Otthon Centrum elemzési vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza vezetőjét megviseli, hogy nem ő van a figyelem középpontjában, ráadásul a Fidesz lendületet vett és erősödik.

Gyöngyösre és Csömörre jön a Procter & Gamble.

A nemzet felemelkedéséhez az oktatásba kell a legtöbbet fektetni.

De a szerepjáték is közel állt a szívéhez.

Az ukrán elnök és emberei már többször lebuktak korrupciós ügyekkel.

Lavrov kemény szavakkal bírálta a nyugati médiát.

A Foreign Policy is kiemeli, hogy Magyarország egyedüliként mentességet kapott a súlyos amerikai szankciók alól.

Ön azért ne csinálja utána.

Sajnos nem lehet felhőtlen az örömünk – nyilatkozta az U21-es válogatott szövetségi edzője.

A Déry Tibor özvegyének végakarata alapján létrehozott díjat a Déry Tibor Alapítvány évente ítéli oda az irodalmi élet kimagasló alkotóinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.