Nyugovóra tértek és álomba merültek a bükkaljai ürgék
A meleg szeptemberben az ürgék sokáig aktívak maradtak, de az októberi időjárás mindenkit aludni küldött.
A meleg szeptemberben az ürgék sokáig aktívak maradtak, de az októberi időjárás mindenkit aludni küldött.

Néhány nappal korábban a Lyukóvölgyben a lakosok figyeltek fel medvenyomokra.

Az egyedülálló és változatos fajokat kötelességünk megőrizni, mert ezek adják a Mátra biológiai sokféleségét.
Animációs videókon és 360 fokos filmeken keresztül láthatóak a nyitás előtt álló bemutatóhelyek.

Elkezdődött a Bükki Csillagda építése, a répáshutai beruházást a tervek szerint 2021 második felében adják át a nagyközönségnek – közölte a Bükki Nemzeti Park csütörtökön az MTI-vel.
Idén nyáron is rekordot döntött a vendégforgalom a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelyein, az elmúlt év hasonló időszakához mérten csaknem nyolc százalékkal többen látogattak el a bemutatóhelyekre – közölte Nagy Júlia, az igazgatóság ökoturisztika
Az 1200-as években épült Baglyaskő várának feltárásán dolgozik a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Salgótarjánban, a leleteket kiállításon mutatják majd be – tájékoztatta az MTI-t az igazgatóság osztályvezetője hétfőn.
Vadon élő madarak, kisemlősök és más vadállatok mentéséről rendeznek nemzetközi konferenciát május 27. és 29. között a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Többek között a Bükki-, a Körös–Maros- és a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban valósulnak meg nagyobb beruházások, mint például a Pálvölgyi-barlang fogadóépületének a felújítása.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő megerősítette a 2026-os országgyűlési választások hivatalos időpontját.

Kiszivárgott dokumentum több pontja sértő.

Egy év után szólalt meg a különös körülmények között eltűnt nők bátyja.

Az ónos eső miatt a fővárosra és több vármegyére is kiadták a másodfokú figyelmeztetést.

2008 után ismét kötelező katonai szolgálat lép életbe.

Teljes vezetőcserét készít elő az ukrán energiaügyi tárcánál Kijev.

Kijevben rendkívüli áramszüneteket rendeltek el.

A beruházás illeszkedik az ország zöldítési stratégiájához.

Senkit sem hagyunk az út szélén, mindenki hozzájuthat a jogos követeléséhez – szögezte le Nagy István

A bemutatókon az alkotók és a főszereplők is részt vesznek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.