Helyhatósági választások kezdődtek Bulgáriában
Amennyiben a jelölt az első fordulóban összegyűjti a leadott szavazatok több mint 50 százalékát, akkor nem tartanak második fordulót.
Amennyiben a jelölt az első fordulóban összegyűjti a leadott szavazatok több mint 50 százalékát, akkor nem tartanak második fordulót.
Andrej Plenkovic emlékeztetett, hogy Brüsszel hatmilliárd eurót adott Törökországnak, hogy megállítsa az illegális bevándorlást. Hozzátette: a Törökországgal kötött megállapodásnak nincs alternatívája.
Az energiaellátás nemzetbiztonsági kérdés, éppen ezért a magyar kormány arra törekszik, hogy minél több forrásból, minél több útvonalon érkezhessen gáz az országba – mondta a külügyi államtitkár.
Röviddel azután, hogy a Volkswagen-csoport (VW) kedden elhalasztotta a döntést a Törökországban tervezett autógyára építéséről, egy korábbi pályázó, Bulgária bejelentette, hogy a tervezettnél csaknem kétszer nagyobb állami támogatást nyújtana a német cégn
Nagy a csalódás Bulgáriában, amiért a Volkswagen-konszern nem az országukat, hanem Törökországot választotta új gyárának helyszínéül.
Bár az Európai Unió már október közepén szeretné jóváhagyatni Albánia és Észak-Macedónia csatlakozási tárgyalásainak megkezdését, Bulgária akadályt gördíthet a tervek elé.
Bemutatták Georgi Markov volt alkotmánybíró, a kormánypárti Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) képviselője Orbán Viktor, a fenomén címmel a magyar miniszterelnökről írt könyvét.
Leonyid Resetnyikov egykori orosz hírszerző tábornokot tíz évre kitiltották Bulgáriából. Az ügyben érintett Gyurcsány Ferenc egykori bolgár üzlettársa, Cvetan Vaszilev is.
Szeptember 9. a Todor Zsivkov-érában a legnagyobb nemzeti ünnepnek számított, hiszen 1944-ben ezen a napon szállta meg a Vörös Hadsereg Bulgáriát.
Teljes a nézetazonosság a jövőt illető legfontosabb kérdésekről és a legfontosabb kihívásokra adandó válaszokról – mondta a miniszter miután fogadta a bolgár miniszterelnök-helyettest.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.