A baloldal Sorosékkal liberalizálná a büntetőpolitikát
A baloldal nem támogatta a gyermekek elleni bűncselekmények szigorítását – írta közleményében a Fidesz.
A baloldal nem támogatta a gyermekek elleni bűncselekmények szigorítását – írta közleményében a Fidesz.

Tavaly csaknem tíz százalékkal, 1176-ra emelkedett a bejelentett rasszista cselekmények száma.
Szó lesz a bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított perekről.
A javuló adatok oka a koronavírus elleni védekezés miatt elrendelt veszélyhelyzet, illetve az ehhez kapcsolódó intézkedések.

Az egyik képviselő ellen hivatali vesztegetés bűntette, míg másikuk ellen kisebb kárt okozó rongálás miatt indult eljárás.
A második világháborút követően egyetlen lehetséges megközelítés a zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben – jelentette ki Hidvéghi Balázs a Fidesz európai parlamenti politikusa.
Tavaly több mint 94 százalékkal nőtt az illegális határátlépés miatti intézkedések száma. A legnagyobb számú próbálkozást az év utolsó heteiben regisztrálták.
A skandináv mintaállamban kezd tarthatatlanná válni a helyzet, sem a migrációt, sem pedig az ebből fakadó bűnözést nem képesek kordában tartani az illetékesek.

Külföldről származó szója és tojás áfafizetés nélküli értékesítéséhez nyújtottak segítséget azok a vádlottak, akiknek ügyében hétfőn kezdődött előkészítő ülés a Szegedi Törvényszéken.
Horvátország kormánya az erőszakos bűncselekmények büntetésének szigorítását javasolta csütörtökön a parlamentnek.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A duzzadt szemek mögött veseprobléma is állhat, de a hirtelen megjelenő ráncokra is érdemes figyelni.

Korrekcióba kezdtek a balliberális kutatócégek a kormánypártok folyamatos erősödése után.

Magyar Péter pártja éles helyzetben nem konfrontálódik.

Kocsis Máté megfejtette a „titkot”.

Miami következik: ukrajnai béketárgyalások az USA-val a moszkvai forduló után.

A szervezők abban bíznak, hogy az utcai megmozdulások világos jelzést küldenek a Bundestagnak.

Íme a szerdai nap legfontosabb külpolitikai hírei.

A román sajtó azonnal felkapta az esetet, sokak szerint ez a viselkedés megalázó.

Kállai Márton képriportja a Földközi-tenger legnagyobb szigetéről.

A Bartók rádió elismeréseként Az év zenekara kategória díját kapta meg a zenekar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.