Kevesebb emberölés, betörés és lopás a pandémia alatt
Egy kutatás szerint világszerte kevesebb bűncselekményt regisztráltak a hatóságok.
Egy kutatás szerint világszerte kevesebb bűncselekményt regisztráltak a hatóságok.

Legális kiskorú feleségek, nem listázott, ugyanakkor gyógykezelés felé terelt pedofilok és megrázó esetek.

A nyomozók a törvény szerint jártak el, amikor lefoglalták Szász János filmrendező összes adathordozóját.

Mivel a spanyol kormány a hagyományos médiumokon lejárató kampányt indított, a VOX a közösségi oldalakon próbált válaszolni.

Újabb városban lett elegük a lakosoknak a Black Lives Matter nevű mozgalom következményeiből. A helyiek pert indítottak azért, mert nincs elég rendőr, emiatt rend sincs a városban, az emberek pedig már féltik az életüket.

Polt Péter jelentése szerint az elmúlt tíz évben a regisztrált bűncselekmények száma több mint a felére csökkent.

A koronavírus-járvány ellenére az idei év első hét hónapjában nőtt a kalózkodás és a tengeren elkövetett egyéb bűncselekmények száma az ázsiai vizeken, ezek jelentős részét az Iszlám Állam terrorszervezethez kapcsolható Fülöp-szigeteki Abu Sayyaf-csoport
Nigel Farage-nak, a Brexit Párt elnökének kellett oknyomozó riportot készítenie, hogy az emberek megtudják az igazat.

Öt évvel ezelőtt még közel kétszáz esetben követtek el bűncselekményt, tavaly már harmadával kevesebbet.
El a kezekkel a gyerekektől! Védjük meg a normalitást! Vegyük vissza a világunkat!




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A duzzadt szemek mögött veseprobléma is állhat, de a hirtelen megjelenő ráncokra is érdemes figyelni.

Korrekcióba kezdtek a balliberális kutatócégek a kormánypártok folyamatos erősödése után.

Magyar Péter pártja éles helyzetben nem konfrontálódik.

Kocsis Máté megfejtette a „titkot”.

Miami következik: ukrajnai béketárgyalások az USA-val a moszkvai forduló után.

A szervezők abban bíznak, hogy az utcai megmozdulások világos jelzést küldenek a Bundestagnak.

Íme a szerdai nap legfontosabb külpolitikai hírei.

A román sajtó azonnal felkapta az esetet, sokak szerint ez a viselkedés megalázó.

Kállai Márton képriportja a Földközi-tenger legnagyobb szigetéről.

A Bartók rádió elismeréseként Az év zenekara kategória díját kapta meg a zenekar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.