Bírót akart ölni egy szabadult rab
Bérgyilkost is keresett az egykori elítélt a bűncselekmény végrehajtásához.
Bérgyilkost is keresett az egykori elítélt a bűncselekmény végrehajtásához.
A román állampolgárságú embercsempészt a rendőrök elfogták, két szökésben lévő társát még körözik.
Sajtóinformációk szerint egy szolnoki ügyvéd az elmúlt tizenöt évben törvény felettivé vált.
Melvin Theumát életveszélyes állapotban szállították kórházba
Két évig gyűjtötték a rendőrök a bizonyítékokat a Dél-Dunántúl legnagyobb kábítószer-terjesztő bandája ellen.
A biztosító online kutatása alapján a nyaralótulajdonosok 63 százaléka tart betöréstől és lopástól.
Furcsa kapcsolatban élt az anyjával az a csorvási férfi, aki egy veszekedés után megölte a nőt.
V. Istvánt bűnszervezetben elkövetett csalással is gyanúsítják, egyéb folyamatban lévő bűnügye is van.
Új eljárást rendeltek el, mert új tanú jelentkezett a kilenc évvel ezelőtti emberölés ügyében.
Ők nem gyorsulnak csak mérnek, majd büntetnek, rendszámokat, vezetői engedélyeket vonnak be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Elégedetlen a pártelnök.
Az LMBTQ-lobbi hisztérikus tiltakozással reagált.
Kiutazik a család.
Sok a megválaszolatlan kérdés az Air India 171-es járatának katasztrófája körül, miután a pilótafülkében rögzített hangfelvételek alapján a gép üzemanyag-ellátását manuálisan kapcsolták ki.
A new, shocking video has emerged of the Hungarian man from Transcarpathia who was killed by Zelensky's henchmen. The footage exposes the brutal abductors.
Az örökifjú rocker azt is elárulta, hogy milyen választási eredményre számít jövőre.
A kommunikációs igazgató szerint a párt csupán digitális blöff.
A new, shocking video has emerged of the Hungarian man from Transcarpathia who was killed by Zelensky's henchmen. The footage exposes the brutal abductors.
Az örökifjú rocker azt is elárulta, hogy milyen választási eredményre számít jövőre.
A kommunikációs igazgató szerint a párt csupán digitális blöff.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.