Életfogytig tartó börtönt is kaphatnak a kábítószer-kereskedők
Két évig gyűjtötték a rendőrök a bizonyítékokat a Dél-Dunántúl legnagyobb kábítószer-terjesztő bandája ellen.
Két évig gyűjtötték a rendőrök a bizonyítékokat a Dél-Dunántúl legnagyobb kábítószer-terjesztő bandája ellen.

A biztosító online kutatása alapján a nyaralótulajdonosok 63 százaléka tart betöréstől és lopástól.

Furcsa kapcsolatban élt az anyjával az a csorvási férfi, aki egy veszekedés után megölte a nőt.

V. Istvánt bűnszervezetben elkövetett csalással is gyanúsítják, egyéb folyamatban lévő bűnügye is van.
Új eljárást rendeltek el, mert új tanú jelentkezett a kilenc évvel ezelőtti emberölés ügyében.
Ők nem gyorsulnak csak mérnek, majd büntetnek, rendszámokat, vezetői engedélyeket vonnak be.

Kétéves eljárás után fejezték be egy páncélszekrényes sorozatbetörés nyomozati szakaszát.

L. Andrást kiadatási őrizetbe vették egy régebbi romániai bűnügyben elrendelt nyomozás miatt.
A rendőrség befejezte a nyomozást a korábban feltételesen szabadlábra kerülő gyilkos újabb bűnügyében.

Szándékosan gázolt el egy férfi az autójával egy motorkerékpárost, majd ütlegelni, fojtogatni kezdte.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tudta, hogy a gyors étkezés súlygyarapodáshoz vezethet?

A KDNP frakcióvezetője szerint történelmi időszakban vagyunk.

Több mint tíz év munkája veszett oda.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A Nemzeti Tömörülés politikusai a legnépszerűbbek Franciaországban.

A konfliktus lezárása a cél.

Itt vannak a részletek.

Ilyen show nem volt még: 1988 tavaszán a lehetetlennel is megküzdöttek a Magyar Rádió sportosai.

Paradise Lost gótikus remekműve ma is igazodási pont.

A közlekedéstől az utazáson át egészen a nyugdíjasok mindennapjait érintő kérdésekig terjedt olvasóink érdeklődése júliusban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.