Napokon belül kártérítést kaphat Szögi Lajos családja
Az igazságügyi tárca jóváhagyása után már a végrehajtó számláján van az a 4,9 millió forint, amit az egyik elkövetőnek ítélt meg korábban a bíróság.
Az igazságügyi tárca jóváhagyása után már a végrehajtó számláján van az a 4,9 millió forint, amit az egyik elkövetőnek ítélt meg korábban a bíróság.
Az ügyvéd úgy érzi, hogy jelenleg ötven-ötven százalék az esély arra, hogy Hasszán Farhud valóban terrorista, de arra is, hogy — mint fogalmazott — „csak egy szír paraszt”.
Százmillió forint értékű heroint foglaltak le Siófokon a rendőrök, öt embert őrizetbe vettek szombaton – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n. A bíróság hétfőn elrendelte négy ember letartóztatását, valamint az ötödik gyanúsított
Korrupciós vádak miatt menesztették miniszterhelyettesi tisztségéből és kizárták a Kínai Kommunista Pártból (KKP) Meng Hung-vejt, az Interpol előző elnökét – derült ki a KKP fegyelmi bizottságának szerdán kiadott közleményéből.
A Terrorelhárítási Központ főigazgatója kifejtette: a férfi sok olyan dolgot mondott a tárgyaláson, amivel megpróbálja magát kihúzni az ügyből, s minden tőle származó információt megvizsgálnak.
Miért csak akkor láthatom a gonosztevőt, amikor az utcasarkon fejbe csap a baseballütőjével? Engem speciel az is érdekelne, milyen a tekintete a vádlottak padján.
Huszonnyolc ember ellen emelt az ügyészség vádat Egyiptomban hétfőn, azzal gyanúsítják őket, hogy az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorhálózatok helyi szervezeteinek a nevében merényletekre készültek.
Százharmincnégyre emelkedett a mali etnikai vérengzés halálos áldozatainak száma – közölte az ENSZ vasárnap, egy nappal korábban ugyanis a mali hadsereggel kapcsolatban álló, a dogon népcsoporthoz tartozó milícia valóságos mészárlást követett el a fulani
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Union Berlin egyik szurkolója még decemberben öngyújtóval fejbe dobta a Bochum kapusát.
Nemcsak házi kedvencek, hanem vadon élő állatok is veszélybe kerültek az egyre gyorsabban terjedő tűz miatt.
Az eladások 27 százalékkal csökkentek.
Ijesztő, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
A németjuhasz egy hatalmas csontot kapott kollégáitól búcsúajándékként.
Harrison Ford a Los Angeles-i rendőrségtől kapott segítséget, hogy ellenőrizze a tűzvész közelében, a kaliforniai Brentwoodban lévő otthonát.
Az viszont kérdéses, hogy a Tisza Párt indul-e.
Karácsonyi tűzszünet helyett ukrán hősi halott katonákkal kerül a történelem szemétdombjára Zelenszkij.
Csapadékból sem lesz hiány a hétvégén.
Tavaly 11 ezer ember vesztette életét természeti katasztrófák következtében.
Előbb-utóbb színt kell vallaniuk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.