Dante leszármazottja nyilatkozott lapunknak a Mohamed-cenzúráról
Reakció a holland cenzúrára: Sperello di Serego Alighieri szerint nem kellene kihagyni bizonyos részeket az Isteni színjátékból, csak azért, mert nem értenek egyet velük.
Reakció a holland cenzúrára: Sperello di Serego Alighieri szerint nem kellene kihagyni bizonyos részeket az Isteni színjátékból, csak azért, mert nem értenek egyet velük.

„Eléggé el nem ítélhető módon ugyanis sem Jókai, sem más szerzők nem láthatták előre, hogy 2021-ben Tóth Krisztina milyen blőd szempontok alapján szeretne rostálni a műveik között.”

Ami egykor politikailag korrektnek számított, ma botrányt robbant ki. Ami régen sima dísztárgy volt, ma komoly fejtörést okoz.

Az igazságügyi miniszter szerint is aggályos a Twitter döntése, amellyel felfüggesztette Donald Trump fiókját.

Az Országút új főszerkesztője: Fontosnak tartom a közélet tisztaságát, a deklarált jelszavak, eszmeiség hiteles képviseletét.

Mi fontosabbat adhatunk át utódainknak, mint a szabadságvágyat, amely nélkül az egyes ember és a társadalom elkényelmesedik.

Az újfajta politikai korrektség, vajon a közélet tisztítótüze vagy az „alkalmazott” liberalizmus fasizmusa?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tiszás komédiára bukkant a Fidesz frakcióvezetője.

A Tisza Párt elnöksége a többi baloldali párt indulóját is komoly vetélytársnak tartja.

A Tisza megszüntetné a kedvezményes vállalkozói adózási formákat.

A rendőrség keresi.

Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy az Egyesült Államokat nem a külügyminiszter képviselte egy ilyen találkozón.

Orbán Viktor munkalátogatás keretében fogadta Budapesten Ilie Bolojant, Románia miniszterelnökét – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.

Tovább gyűrűzik a korrupciós botrány.

A legeredményesebb játékosunk a nyilatkozatában is csúcskategóriás aforizmát fogalmazott meg.

A női kosárlabda NB I két veretlen csapata vívott egymással presztízsmeccset Sopronban. Hihetetlen fordulatok és hosszabbítás után nyert a vendégcsapat.

Erzsébet II. András és Gertrúd gyermeke volt és 1207-ben született.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.