Rossz inga

Ami korábban politikailag korrektnek számított, az botrányt robbant ki. Ami régen sima dísztárgyként pihent a vitrinben, ma komoly fejtörést okoz. Mit lehet kezdeni a társadalom által ma már etikátlannak tartott, megörökölt elefántcsont tárgyakkal, és kimehet-e végleg a divatból az évszázadokon át státusszimbólumnak számító állati szőrme?

A Covid terjedése miatt lemészárolt nyércek egy farmon Dániában, amely a világ legnagyobb nyércprémexportőr országa Fotó: Ole Jensen Forrás: Getty Images

A Galéria Savaria online kereskedőplatform februártól nem engedélyezi az elefántcsont-tartalmú ­tárgyak hirdetését. Mint írják: minden olyan intézkedés, amely az elefántcsont kereskedelmének korlátozását érinti, további előrelépést jelent az elefántpopuláció megmentéséért folytatott harcban.

Természetvédők becslései szerint Afrikában naponta száz elefántot ölnek meg az agyarukért, húsukért és egyéb testrészeikért. Az elefántcsont tömör, kemény, ám mégis jól faragható, csiszolható anyag, és noha a belőle készült termékek nemzetközi kereskedelmét már több mint három évtizede nemzetközi egyezmény tiltja, a legális belső piacok lehetőséget kínálnak a feketekereskedelem törvényesnek álcázására. Kiskapuk mindig vannak: mondhatják például mamutnak az eladandó agyart, vagy egyszerűen nem adnak hozzá eredetet igazoló papírt, az Európai Unióban ugyanis a jelenlegi szabályozás szerint nem kell semmilyen tanúsítvánnyal bizonyítani, ha valamit régiség vagy antik tárgy címszó alatt adnak el. A hazai online aukciós felületek is tele vannak antikként vagy afrikai népművészeti tárgyként hirdetett „faragásokkal”, és hiába tiltották be több mint egy évtizede, továbbra is árulnak elefántcsont termékeket a legnagyobb internetes piacon, az eBay-en is.

Az online platformok ravaszul meg tudják kerülni az illegális vadállat-kereskedelemre vonatkozó szabályokat – állítják a Kent Egyetem Durrell Konzervációs és Ökológiai Intézetének kutatói. Az elefántcsontból készült termékek egyszerűen más néven szerepelnek, de az illegális üzletelés kiszúrását az is nehezíti, hogy az elefántcsontot jelentő ivory szó színárnyalatot is takar. Csak az elmúlt két évben 265 ezer különböző terméket blokkolt és vett le az oldalról az eBay, ezek pedig mind olyanok voltak, amelyek megsértették az állati eredetű termékekre vonatkozó irányelvüket. A kutatók mérései szerint viszont az agyarakból készült tárgyaknak csupán 1,3-6,9 százalékát törölték, ráadásul az eltávolított termékek felét a kereskedők újból és újból visszapakolták. Egy 2018-as kutatásban, amelyben az Oxfordi Egyetem is részt vett, tíz uniós országból vásárolt, összesen 109 darab, 1947 előtti régiségként eladott elefántcsont tárgyat vizsgáltak szénizotópos kormeghatározással. Háromnegyedükről kiderült, hogy illegálisan kereskedtek velük: hatvan tárgyhoz az 1947–1989 közötti időszakban szerezték a csontot, míg 21 esetben 1990 után megölt elefántoktól származott az alapanyag.

A társadalom egyre érzékenyebb, a műtárgy- és régiségkereskedőknek viszont nyilvánvalóan nem érdekük a teljes tiltás. Martos Gábor műkincsszakértő szerint sok kérdésben a változás nem jogi értelemben történik, hanem az emberi hozzáállásban.

– A megítélés átalakul, viszont egy több száz éves afrikai faragványt vagy japán netsukét (övön hordott, apró elefántcsont figurát) nem kell mostantól porrá zúzni, hiszen az egy nép kulturális öröksége. Annak idején divat volt összefestékezni a prémben járó nőket. Lehet, hogy valaki meg fogja szólni azt, aki elefántcsont nyelű sétapálcával korzózik a Broadway-n, a műkereskedelem viszont ezeket a tárgyakat ugyanúgy árulja, mert fantasztikus kulturális hagyományt képviselnek, és nagy a gyűjtői körük – húzza alá a szakértő, aki szerint ettől függetlenül a társadalmi trendeknek egyértelműen van hatásuk a műkereskedelemre is. Olyannak látja a folyamatot, mint egy rossz ingát, amely túllendül jobbra-balra, aztán remélhetőleg beáll középső pozícióba – akkor lehet majd normálisan beszélni róla. – Annak idején az afrikai bennszülötteket állatkertben mutogatták, a franciák a saját gyarmatbirodalmukból behozott emberi koponyákat állították ki múzeumaikban – emlékeztet Martos. – A világ változik.

A Covid terjedése miatt lemészárolt nyércek egy farmon Dániában, amely a világ legnagyobb nyércprémexportőr országa
Fotó: Getty Images

Az elmúlt évben például tele volt a nyugati sajtó azzal, hogy nagy amerikai múzeumok adják el saját gyűjteményeikből fehér férfi művészek alkotásait, Andy Warholokat és Mark Rothkókat azért, hogy színes bőrű és női alkotók műveit vásárolják meg az értük befolyt összegből. Kiderült ugyanis, hogy olyan aránytalanságok vannak a világ nagy közgyűjteményeiben, hogy az őrzött művek nyolcvan-kilencven százaléka férfiak és alapvetően fehér művészek alkotásai, színes bőrű vagy nő művészek nincsenek reprezentálva. Amikor Amerikában egy elismert művészről, Chuck Close-ról kiderült, hogy abuzálta a modelljeit, visszavonták a kiállításait. Egy elefántcsont tárgy is hasonló helyzetbe kerül, ha a közhangulat valamilyen módon befolyásolja a befogadását vagy a kereskedelmét – mutat rá Martos Gábor.

Női művészet

Emőd Péter műtárgypiaci szakértő tapasztalatai szerint az aukciós házak általában csak akkor szoktak egy-egy műtárgyat elutasítani, ha komoly gond van vele. A restitúció témában időnként előfordul, hogy olyan műveket is kalapács alá visznek, amelyek jogos tulajdonosáról még vita folyik, mondván, nincs bizonyíték arra, amit a másik oldal állít. Arab országok nagykövetségei gyakran tiltakoznak a Sotheby’snél és a Christie’snél, amikor egy-egy ókori egyiptomi műkincs előkerül, mivel szerintük az illegálisan hagyta el az országot. Ilyenkor az aukciósházak vagy visszavonják a tételt, vagy ha nincs egyértelmű bizonyíték a lopásra, mégis elárverezik azt. Ilyesmi csak akkor kerül a nagyközönség elé, ha botrány lesz belőle – ha csendben visszautasítanak valamit, az nem kap nyilvánosságot. A társadalmi trendek és mozgalmak hatásai vagy akár a cancel culture­ (elnémítás kultúrája) viszont ezekben a körökben is tetten érhető.

– Sokak számára az, ami a képzőművészet színterén történik, a radar alatt marad, pedig a művészet társadalmi érzékenysége jelenleg elég magas hőfokon ég – magyarázza Emőd Péter. – Úgy gondolom, régiófüggő, országfüggő és nem utolsósorban egyénfüggő, hogy ki mire érzékeny. A legégetőbb téma az elmúlt években a rasszizmus volt Amerikában, de a női emancipáció is régen napirenden lévő kérdés. Vajon miért jóval alacsonyabb a női művészek alkotásainak ára, mint a férfi művészekéi? A #metoo kampány hatására a művészeti világ befektetési szakemberei is számokkal tudják bizonyítani, hogy az elmúlt néhány évben a női művészek árainak átlaga lényegesen gyorsabban emelkedett: egyrészt, mert fel kellett őket fedezni, másrészt a fokozott érdeklődés generálta a folyamatot. A száz legdrágább festmény listáján egyébként a mai napig nincs egyetlen női művész sem – mutat rá Emőd, aki szerint környezetvédelmi megfontolások is katalizátorként működhetnek. A tavaly tragikus évet záró, egyébként nagy ökológiai lábnyomú nemzetközi műkincsvásárok esetében például az online eladások és a kisebb helyi vásárok felé terelhetik a piacot.

Orvvadászoktól elkobzott elefántagyarak máglyái a kenyai Nairobi Nemzeti Parkban. Radar alatt?
Fotó: Getty Images

Donald Trump volt amerikai elnök négy éve visszavonta a vadásztrófeák, így például az elefántcsont behozatalának tilalmát két afrikai országból, Zimbabwéból és Zambiából az Egyesült Államokba azzal az indokkal, hogy az eladásukból származó összeget így a miattuk leölt állatok védelmére lehet fordítani. Az állatvédők persze tiltakoztak, mondván, ha ezek a tárgyak ugyanúgy forgalomban maradnak, az elkerülhetetlenül újabb elefántok leöléséhez fog vezetni.

Királynő hermelinnel

Az évtizedekkel ezelőtt még sikknek számító állati prémek utóélete hasonló kérdéseket vet fel. A szőrme mindig különleges szerepet töltött be az öltözködésben, megítélése pedig jó ideje megosztó. Szatmári Judit Anna divattörténész szerint fontos különválasztani a vadonban élő, fokozottan védett állatok leölését a kifejezetten a szőrméjükért tenyésztett példányokétól, ahogyan az sem mindegy, hogy havasi gyopárt tépünk le vagy karácsonyfának termesztett fenyőt veszünk.

– Meg kell nézni, hogy a fenntarthatóság, az etikusság vagy a környezetvédelem-e a szempont, ugyanis ezek között nincs mindig átfedés. Az állatvédelem felől nézve a szőrme elítélhető, ám a környezetvédelem szempontjából már nem biztos, hiszen olyan alapanyagról beszélünk, amely akár évtizedeken át hordható, lebomló és természetes, szemben számos olyan alapanyaggal, amelynek az előállítása sokkal nagyobb terhet ró a környezetre. Etikusságkérdésben az egyik tényező az emberi munkaerő kérdése, a másik az, hogy a gyártás során mennyire tartják be a környezetvédelmi szabályokat, és egy harmadik, speciális csoport kapcsolódik kizárólag az állatvédelemhez – teszi tisztába a fogalmakat a szakember, akinek elmondása szerint a szőrme melegsége, azaz praktikussága egyidős státusszimbólummá válásával.

A középkori ruharendeletek pontosan meghatározták, hogy melyik szőrmét milyen társadalmi rangú ember viselheti. A palástokon, köpenyek gallérjain is megfigyelhető hermelin vált az uralkodói jelképpé. Az I. Erzsébetről készített egyik festményen a királynő a kezében fog egy élő „hermelint”: az állat hibásan van megfestve, ugyanis a hermelin fehér ragadozó, és csak a farka vége fekete – ezzel szemben a portrén az állat teljes testét fekete foltok borítják, mintha össze lenne stoppolva több példányból. A divattörténész szerint a festő vagy sosem látott hermelint, vagy ennyire erős volt az a szempont, hogy az „összevarrt” állapot a hatalmi jelkép.

A középkorban a rossz fűtési lehetőségek miatt a ruhán belülre varrták a prémet, a szegélyén pedig megmutatták, mint valami rangjelzést. A XIX. századra a helyiségek egyre kisebbek és jobban fűthetőek lettek, a XX. század hajnalára pedig a szőrme melegítő funkciója csökkent a modernizálódó életben. Érdekes módon akkorra vált igazán divattá, miután elveszítette praktikus funkcióját. Nagyanyáink nemzedéke abban az öltözködési szokásrendszerben nőtt fel, hogy egy úrinő ruhatárában kell hogy legyen egy bunda. Számukra ez a ruhadarab megadta a gazdagság érzetét. Azóta más lett a fontos, az értékváltozás pedig a hetvenes évek pacifista hippimozgalmai­val indult el – a műszálgyártással egy időben.

Martos Gábor szerint hiába örököljük meg a nagymama nercbundáját vagy a nagypapa elefántcsont sétapálcáját, azokat nem fogjuk a mindennapokban viselni, használni. Hasonló példaként elég, ha a második világháborús fegyverekre, kitüntetésekre gondolunk. Akadnak viszont szép számmal katonai relikviákat gyűjtők, akiknek egy etikailag vitatott második világháborús kitüntetés ugyanolyan kincs, mint egy 1848-as. Nyilván nem menne ki vele az utcára, de a múzeum megőrizheti műtárgyként, egy kor emlékeként, a magángyűjtő pedig ugyanúgy nagy becsben tarthatja ezeket a történelmi mementókat.

Pénztárca fülből

– A nácizmust semmilyen egyenruha nem fogja divatban tartani, de az elefántpopulációnak most is károkat okozhat a kereskedelem fenntartása – vélekedik Martos. – A százéves agyart már nem lehet visszatenni az állatra, el kell fogadni a múltat. Ha valaki ma farag ilyen tárgyakat, és próbálja eladni, azt lehet és kell is szankcionálni. Valószínűleg az elefántok már húsz évvel ezelőtt is vészesen fogytak, de még nem volt ekkora publicitása a folyamatnak. A közgondolkodás is sokat változott, nem voltak olyan divatosak a különféle természetvédelmi mozgalmak, mint manapság. Az emberek elgondolkodtak, és megijedtek, hogy merre tart a világ, ez pedig felerősíti ezeket a folyamatokat.

Az elefánt bőrével egyébként a mai napig szabad kereskedni: a füléből például pénztárcát és biliárddákót, a testét borító vastagabb bőrből pedig cipőt, csizmát vagy autóbelsőt gyártanak. Az elefántbőr-kereskedelem legalizálását azzal magyarázták, hogy hiába veszélyeztetett a fekete kontinens egészén, egyes területeken túlnépesedett az állatok populációja. A gyakorlat segítheti a helyiek megélhetését, no de vajon mennyire hisszük el, hogy veszélyeztetett állat az elefánt, ha legálisan kárpitozhatjuk az autónkat a bőrével?

Érdekes paradoxon, hogy például a csizmánkat alkotó marhabőr rendben van, a rókabőr viszont nem, pedig meghalni ugyanolyan egy nyérc és egy bárány számára is. Az lehet erre az evolúciós magyarázat, hogy könnyebb megnyugtatni magunkat azzal, ha az állatot megesszük, és felhasználjuk több részét, azaz a létfenntartáshoz szükséges a megölése, nem csupán a fényűzés kedvéért. A szőrmekérdés Szatmári Judit Anna divattörténész szerint azért is lett kihegyezve, mert ma már lehet speciális anyagokkal helyettesíteni a melegítőfunkciót – más kérdés, hogy mennyi károsanyag-kibocsátással vagy a környezetbe juttatott mikroműanyaggal jár ezeknek az anyagoknak az előállítása, és hogy mennyi az élettartamuk. A prém lebomlik, újrahasznosítható, és amíg egy ötvenéves bunda kifogástalan állapotban van, át lehet szabni, át lehet festetni, az ócska anyagok és minimális varrásszélességek miatt a fast fashion termékek nem átalakíthatóak vagy javíthatók. A rendszer arra van kitalálva, hogy mindig újat és újat vegyünk.

– A fast fashion divatbolt a vegán bőr címkével azt a tudatot is eladja, hogy tettünk a környezetért. A fenntarthatóság az új fekete – mondja a divattörténész. – Paradigmaváltás folyik a divatban, éppen úgy kérdőjeleződnek meg több évtizedes normák, mint az élet sok más területén. Eddig elnyomott kérdések kerültek felszínre, de még nem látjuk a jó megoldást: hogyan lehet például felszámolni a Távol-Keletre kiszerveződött ipart? Önkorlátozással jár, hogy annyi ruhát vesz az ember, amennyit hord. Kiragadtuk a szőrmét, ám a divat mindig egy adott társadalom, ipari fejlettség tükre, okai vannak, hogy az mit kommunikál. Rávilágít a problémáinkra: az etikusságra, a fenntarthatóságra, a környezetvédelemre. Az igazi probléma nem a divat, hanem ami mögötte van – húzza alá Szatmári Judit Anna, aki szerint semmi esetre sem jó megoldás kidobni, elégetni azt, amit még lehet hordani. A szőrme idővel kikopik, kimegy a divatból, ha a véleményformálók elutasítják.

A meglévő prémeknél pedig jó átmeneti megoldás lehet a bélésbe varrás, mint ahogy régen az udvarban csinálták: lehetőséget nyújt a további praktikus használatára, mégsem hivalkodó. Bár azért egy kis gallért talán lehet villantani.

Megszűnő piacok?

Az elmúlt száz évben 12 millióról körülbelül 400 ezerre csökkent az afrikai elefántok száma a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2016-os jelentése szerint, ennek pedig két fő oka van: Afrika népességnövekedése ugyanebben az időszakban 125 millióról 1,23 milliárdra, valamint a dísztárgyként és státusszimbólumként is népszerű elefántcsont kereskedelme érdekében folytatott orvvadászat. A washingtoni egyezmény értelmében 1989 óta tilos a veszélyeztetett állat- és növényfajokkal, azok preparátumaival és a belőlük készített dísztárgyakkal, eszközökkel vagy akár azok porrá őrölt részeivel való nemzetközi kereskedelem, de az orvvadászok megtalálják a módját, hogy helyi piacokon árulják ezeket a termékeket. 2016-ban éppen ezért az IUCN arról határozott, hogy országon belül is legyen szigorú tiltás. Az Egyesült Államokban 2016-ban tiltották be az államközi importot és exportot, a világ legnagyobb elefántcsont-kereskedő piacának titulált Hongkong pedig 2018 januárjában szavazta meg a legális kereskedelem három éven belüli megszüntetését. Kína, az elefántcsont termékek első számú végfelhasználója 2017-ben tiltotta be az elefántcsont hazai adásvételét, Szingapúr pedig az idei évtől tiltja a belföldi kereskedelmet, ezzel a vadorzásból származó elefántagyar egyik jelentős végfelhasználói piaca szűnik meg. Nagy-Britanniában a legszigorúbbak: a szigetországban már a régiségként meghirdetett tárgyak kereskedelme is tilos. Az Európai Unió ott húzta meg a vonalat a kérdésben, hogy az 1947 előtt készült elefántcsont tárgyak régiségnek számítanak, ezért törvényesen lehet velük kereskedni, az 1947 és 1990 között készült tárgyakat viszont csak hitelesített tanúsítvánnyal együtt lehet árusítani, míg az 1990 utániak tiltólistára kerültek.