Európa kulturális fővárosának nem kellenek a magyarok
Temesvár 2023-as honlapján egy szót sem ejtenek arról, hogy a település magyar királyi székhely volt.
Temesvár 2023-as honlapján egy szót sem ejtenek arról, hogy a település magyar királyi székhely volt.

Ne legyünk naivak, mert akkor mindig rosszul járunk nyugati „barátaink” jóvoltából.

Kanye West egoizmusától megrészegülve zseniből antiszemita összeesküvés-elméletek szállítójává vált.

„Nem akarom eltörölni a Yale-t, azt akarom, hogy a Yale ne töröljön el olyanokat, mint én” – mondta James C. Ho szövetségi bíró egy konferencián.

Az egyik legerősebb NBA-csapat tulajdonosának nincs más választása, eladja klubját.

Ami a szemünk előtt zajlik, az nem más, mint a gyerekkorunk és a gyerekeink gyerekkorának eltörlésére tett kísérlet.

Karl May klasszikusa sem úszta meg a cancel culture-t.

Választani kell a generációk harca és a „gyengédség forradalma” között.

Nemcsak a palagáz pöfög át az óceánon, hanem a sátánisták ideológiája is.

Tény, hogy az amerikai kultúrkörben olyan viccek is sértőnek számíthatnak, amelyek Európában teljesen hétköznapiak lennének.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tiszás komédiára bukkant a Fidesz frakcióvezetője.

A Tisza Párt elnöksége a többi baloldali párt indulóját is komoly vetélytársnak tartja.

A Tisza megszüntetné a kedvezményes vállalkozói adózási formákat.

A rendőrség keresi.

Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy az Egyesült Államokat nem a külügyminiszter képviselte egy ilyen találkozón.

Orbán Viktor munkalátogatás keretében fogadta Budapesten Ilie Bolojant, Románia miniszterelnökét – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.

Tovább gyűrűzik a korrupciós botrány.

A legeredményesebb játékosunk a nyilatkozatában is csúcskategóriás aforizmát fogalmazott meg.

A női kosárlabda NB I két veretlen csapata vívott egymással presztízsmeccset Sopronban. Hihetetlen fordulatok és hosszabbítás után nyert a vendégcsapat.

Erzsébet II. András és Gertrúd gyermeke volt és 1207-ben született.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.