Az intimitás határai

Tény, hogy az amerikai kultúrkörben olyan viccek is sértőnek számíthatnak, amelyek Európában teljesen hétköznapiak lennének.

NEW YORK, NY - MAY 11: (L-R) Actress Jessica Lange and Frank Langella attend the 2016 Drama Desk Awards Nominees Reception at The New York Marriott Marquis on May 11, 2016 in New York City. (Photo by Adela Loconte/WireImage) Fotó: Adela Loconte

A woke és a cancel culture ismét terítéken van Hollywoodban. A 84 éves, korábban Oscar-díjra is jelölt Frank Langella Az Usher-ház bukása című Edgar Allan Poe-horror feldolgozását forgatta nemrég a Netflixnél, amikor a produkció kétharmadánál kirúgták. 

Egy teljesen felöltözött szerelmi jelenetet forgatott a feleségét játszó fiatal színésznővel, aki mikor a rendező elkiáltotta az „ennyit”, közölte, hogy Langella „megfogta a lábát”, ami nem volt benne a megbeszélt koreo­gráfiában. Az eset annyira felzaklatta, hogy a rendezővel és az intimitási koordinátorral együtt kiment a stúdióból, és aznap már nem is tért vissza. Langellának azt tanácsolták, ne vegye fel vele a kapcsolatot, hogy megmagyarázza, mi történt, „adjon teret” a színésznőnek. 

Néhány nap múlva a HR hívta fel megkérdezve, hogy valóban igaz-e, hogy „abszurdnak” tartja teljesen pontos koreo­gráfiát készíteni a jelenethez. Langella helyeselt, mert az utolsó mozdulatig meghatározott koreo­gráfia megöli a spontaneitást és az ösztönös cselekvést. A beszélgetés végére a HR-es arról tájékoztatta a színészt, hogy a Netflixet nem érdekli a szándék, csak a cselekedetek hatása.
A vizsgálat néhány napig folytatódott, majd a cég hivatalosan bejelentette, hogy Langellát szexuális visszaélések miatt kirúgták a produkcióból, és Az Usher-ház vonatkozó jeleneteit újraforgatják. A színész megpróbált ügyvédhez fordulni, aki mind azt tanácsolta: írja alá a titoktartási nyilatkozatot, fogja a pénzt, és fusson. Menjen el talk-show-kba beszélni, és hangsúlyozza, mennyire megbánta tettét.

Langella ehelyett a sajtóban adott hangot az eltörlés kultúrája elleni felháborodásának. Véleménye szerint a #metoo nyomán hozott holly­woodi szabályok megfosztották utolsó nagy szerepétől, a fizetéstől és egyáltalán a lehetőségtől, hogy valaha színészi munkát kapjon, a cancel culture tehát a „demokrácia antitézise”. Írásából kiderült, hogy korábban a producer óva intette megszokott viselkedésétől. 

Nem viccelődhetsz. Nem bókolhatsz. Nem érinthetsz meg mást. Ez az új rend

– szólt a figyelmeztetés. 

Langella ugyanakkor nem fogadta meg a tanácsot, mert véleménye szerint rangidős színészként feladata, hogy jó hangulatot teremtsen a stáb tagjai között, és abba belefér, hogy „drágámnak” és „bébinek” szólítsa partnerét, vagy átölelje a vállát.

A kirúgás indokaként a színésznő három kifogása ismert, az egyik a forgatás közben nem engedélyezett érintés, illetve a forgatási szünetekben történt megölelés, a megszólítások, illetve a rosszízű viccek.

A közönséget megosztotta a döntés. Egyesek szerint minden munkakörben vannak szabályok, amelyeket be kell tartani. Ha először figyelmeztetik az embert, hogy mit csinálhat és mit nem, ám továbbra sem teljesíti az előírásokat, akkor nincs min csodálkozni, ha kirúgják. Mások arra figyelmeztetnek, hogy nem tudhatjuk pontosan, milyen viccek hangzottak el. Tény, hogy az amerikai kultúrkörben olyan viccek is sértőnek számíthatnak, amelyek Európában teljesen hétköznapiak lennének.

Megint mások a korbeli kulturális különbségekre, illetve a cancel és woke kultúra problémái­ra hívják fel a figyelmet. Langella ugyanis veterán színészként ahhoz szokott hozzá, hogy a nők szó szerint rávetik magukat, ráadásul olyan környezetben szocializálódott, ahol éppen azok a gesztusok számítottak természetesnek, amelyet ő most is elkövetett. 

A probléma tehát, hogy miközben Hollywood helyesen elkezdte használni az intimitási koordinációt a korábbi túlkapások kiküszöbölésére, az idősebb generációt nem ismertetik meg az új elvárásokkal, azok okaival és eredményeivel. 

A fiatalabb generációt ugyanakkor a mindentudás és a tévedhetetlenség érzésével ruházzák fel, amelynek joga van pálcát törni a régebbi korok szokásai felett, és ha az idősebb nem tud azonnal alkalmazkodni, eltávolíthatja környezetéből. Ez a rendszer nem ad lehetőséget a normális párbeszédre, amely valószínűleg éppen a felmerülő konfliktusok legegyszerűbb és humánusabb megoldása lehetne.

Az abúzus kérdése jelenleg Amerikában igen fontos. Egyfelől van a szakmában bizonyos ellenállás az intimitási szakértéssel kapcsolatban, ami a koordinátorok szerint abból adódik, hogy új szakma, és így sokan hozzáértés nélkül vallják magukat intimitási koordinátoroknak. Másrészt mind a koreográfusok, mind a kaszkadőrszakértők esetén el kellett telnie bizonyos időnek, hogy a filmes szakmában mindenki elfogadja az új szakértőket. A táncjelenetek és a kaszkadőrmutatványok sokkal kézzelfoghatóbb problémát jelentettek, mint az intimitás. Ott fizikai sérülésekről beszélhetünk, az intimitás megélése azonban lelki eredetű, ami mindenkinél más.

Ezért fordulhat például elő, hogy a Masterpiece tévécsatorna sikeres kosztümös sorozatának, a Sanditonnak egyik romantikus jelenete kapcsán számos rajongó felháborodott. A történet szerint a nevelőnőként dolgozó főszereplőnőt egy nem kívánt lánykérés után a férfi főszereplő először gyengéden, majd szenvedélyesen megcsókolja. 

A rajongók egy része ezt zaklatásnak minősítette, mivel véleményük szerint a női főszereplő sérülékeny érzelmi állapotban volt a korábbi események miatt, amit a férfi főszereplő kihasznált, ráadásul úgy, hogy ő a munkáltató is. A forgatókönyv hiába mondatja a főszereplőnővel, hogy a jelenetben szívesen vett részt, a netes kommentek egy része úgy véli, a helyzet rossz példát mutat a következő generációnak. Szakértők szerint azonban nem történik más, mint a brit sorozatkészítők és az amerikai közönség kulturális különbségének megmutatkozása. A kérdés, hogyan lehet ezt feloldani, hiszen az arany középút megtalálásához éppen az a párbeszéd hiányzik, amelyet az új szabályok lehetetlenítenek el.

Borítókép: Frank Langella Jessica Lange színésznővel New Yorkban, 2016-ban (Fotó: Getty Images/Adela Loconte)