Langella ugyanakkor nem fogadta meg a tanácsot, mert véleménye szerint rangidős színészként feladata, hogy jó hangulatot teremtsen a stáb tagjai között, és abba belefér, hogy „drágámnak” és „bébinek” szólítsa partnerét, vagy átölelje a vállát.
A kirúgás indokaként a színésznő három kifogása ismert, az egyik a forgatás közben nem engedélyezett érintés, illetve a forgatási szünetekben történt megölelés, a megszólítások, illetve a rosszízű viccek.
A közönséget megosztotta a döntés. Egyesek szerint minden munkakörben vannak szabályok, amelyeket be kell tartani. Ha először figyelmeztetik az embert, hogy mit csinálhat és mit nem, ám továbbra sem teljesíti az előírásokat, akkor nincs min csodálkozni, ha kirúgják. Mások arra figyelmeztetnek, hogy nem tudhatjuk pontosan, milyen viccek hangzottak el. Tény, hogy az amerikai kultúrkörben olyan viccek is sértőnek számíthatnak, amelyek Európában teljesen hétköznapiak lennének.
Megint mások a korbeli kulturális különbségekre, illetve a cancel és woke kultúra problémáira hívják fel a figyelmet. Langella ugyanis veterán színészként ahhoz szokott hozzá, hogy a nők szó szerint rávetik magukat, ráadásul olyan környezetben szocializálódott, ahol éppen azok a gesztusok számítottak természetesnek, amelyet ő most is elkövetett.
A probléma tehát, hogy miközben Hollywood helyesen elkezdte használni az intimitási koordinációt a korábbi túlkapások kiküszöbölésére, az idősebb generációt nem ismertetik meg az új elvárásokkal, azok okaival és eredményeivel.
A fiatalabb generációt ugyanakkor a mindentudás és a tévedhetetlenség érzésével ruházzák fel, amelynek joga van pálcát törni a régebbi korok szokásai felett, és ha az idősebb nem tud azonnal alkalmazkodni, eltávolíthatja környezetéből. Ez a rendszer nem ad lehetőséget a normális párbeszédre, amely valószínűleg éppen a felmerülő konfliktusok legegyszerűbb és humánusabb megoldása lehetne.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!