A kanyaron túl

Medve jár Budapest környékén. Székely János, a Veresegyházi Medveott­hon állatokért felelős szakmai vezetője szerint a helyzet nem akkora ­különlegesség, de az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy vadállatról van szó, tehát nem szabad háborgatni.

2022.06.01. Veresegyház Székely János, medve szakértő Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Arpad Kurucz

A napokban Galgamácsa, Aszód, Iklad és Kartal környékén láttak medvét a helyi lakosok. Hogyan juthatott ennyire délre?
– Fontos, hogy egyelőre csak feltételezzük, ugyanarról a medvéről van szó. A medvéknek általában nem számít ekkora távolság, könnyen mozognak ennyit. A kilencvenes évek óta tapasztaljuk, hogy szlovák területről áttévednek akár magányos medvék, akár anyamedvék bocsaikkal. Az állatok ilyenkor körbenéznek, élőhelyet keresnek, és legtöbbször néhány nap vagy hónap múlva visszatérnek eredeti területükre.
– Megtelepedhetnének Magyarországon?
– Az 1850-es, 60-as években haltak ki a mai Magyarország területén a medvék. Természetvédelmi oldalról van akarat, hogy szívesen fogadná Magyarország a visszatelepülést, de nem hoznánk egyedeket, hanem ha valamelyik áttéved a szomszédos országokból és megtelepszik itt, akkor örülünk neki, hiszen gazdagítaná a faunánkat. Ez még nem történt meg, tehát magyar szaporulatról sem tudni. A szóban forgó medve szinte biztos, hogy nem fog a környéken megtelepedni, mivel Budapest környéke és Pest megye folyamatosan tele van kirándulókkal, a medvéknek, farkasoknak és egyéb nagyvadaknak pedig összefüggő, viszonylag háborítatlan erdőterületre van szükségük. A visszatelepedés kapcsán gondot okozhatna, hogy a magyaroknak ismét meg kellene tanulniuk együtt élni a medvékkel, hiszen az elmúlt százhetven év alatt elfelejtettük ezt a készséget.

– Hogyan lehetne erre újra szert tenni?
– Először is el kell fogadni, hogy a medve területére nem megyünk. Ha mégis érintjük az élőhelyet, akkor hangos beszéddel vagy énekkel kell magunkról hírt adni. Az ember nem tartozik a medve természetes táplálékai közé, de ha megijesztünk egy egyedet, az támadhat, és komoly balesetet okozhat. Erdélyben a túlszaporodás okán általában a véletlen találkozás okoz gondot. Például sétálunk egy erdei ösvényen, amely elkanyarodik, és a kanyaron túl ott áll a medve, tőlünk alig néhány méterre. Kutatások bebizonyították, hogy a medvék akkor biztosan támadnak, ha húsz méteren belül kerülünk hozzájuk, vagy ha az anyamedve és bocsai közé kerülünk. Egy erdei ösvényen ez könnyen előfordulhat, mert például a medve éppen táplálkozik, el van foglalva, és csak az utolsó pillanatban vesz minket észre. A kirándulók sok esetben nem hangoskodnak az erdőben, vagy éppen egyedül vannak, így a hanghatás sem ijeszti el a vadat. A szélirány pedig akár percenként változhat, így könnyen előfordulhat, hogy véletlenül tényleg testközelbe kerülünk egy medvével.
– Ez a helyzet a „mi medvénkkel” mennyire áll fenn?
– Mivel kevesebb az összefüggő erdőség, kisebb a veszély, de ha valaki távolról meglátná, mindenképpen igyekezzen hátrafelé vagy oldalazva eltávolodni, miközben figyeli az állat mozgását. Ilyenkor ne beszéljünk hangosan, ne hívjuk fel magunkra a figyelmet, mert kíváncsiságból is odajöhet. Ha észrevesz minket és közeledik, hasznos, ha van nálunk valamilyen elemózsia. Azt tegyük ki egy kupacba, és hátráljunk. Semmiképpen se nézzünk a medve szemébe, mert ez agressziót válthat ki. Ha támad, akkor feküdjünk le a földre, védjük a fejünket, és reménykedjünk, hogy nem lesz komolyabb baj. A fej védelmére leginkább azért van szükség, mert az oda mért ütés azonnal végzetes lehet. Egyéb, jó esetben könnyebb sérülést a mai orvostudomány nagyrészt tud kezelni. A probléma inkább az, hogy a medvének olyan ereje van, hogy akár egyetlen ütése is végzetes lehet, tehát ahogy mondani szokták, a medve nem játék. Amúgy ha látjuk, mindenképpen értesítsük a területileg illetékes nemzeti parkot, és jó, ha szólunk a vadásztársaságnak is.
– A Medveotthonban hogyan előzik meg a hasonló baleseteket?
– A medvéink hozzászoktak az emberek közelségéhez. A kollégák a vadak közelében, de elzártan takarítják a kifutókat, etetik az állatokat, akik megtapasztalják, hogy nem bántják őket. Egy vadon élő állat azonban, aki még nem találkozott emberrel, vagy csak nagyon keveset, bármikor megijedhet.
– Ön szerint hamarosan visszatér Szlovákiába?
– Nagyon remélem, hogy nem történik semmilyen baleset. Az emberekhez hasonlóan a medvék között is van olyan, amelyik többet szeret sétálni, valószínűleg egy ilyen egyeddel van dolgunk. Az is lehet, hogy éhes, és táplálékot keres. Ha sokat tartózkodik az emberek közelében, akkor fordulhat elő, hogy a hatóságok kénytelenek közbelépni, és áthelyezni a medvét. A kilövés csak a legvégső megoldás lehet, mivel fokozottan védett fajról beszélünk, tehát csak az emberi élet védelmében kerülhet erre sor. 

Ha a hatóságok az áthelyezés mellett döntenek akár csak a békesség okán is, akkor el kell dönteni, hogy az állat visszaengedhető-e a vadonba, vagy már olyannyira hozzászokott az emberek közelségéhez, hogy az veszélyt jelenthet. Előfordulhat ugyanis, hogy bizonyos egyedek éjszaka, a települések határán elhelyezett hulladéktárolókból táplálkoznak, vagy egyenesen ételt „kunyerálhatnak”, mint az például Észak-Olaszországban történt. 

Ezek a medvék hamar megtanulják, hogy az ember közelében sikeresen jutnak táplálékhoz, ezért többször mennek a közelükbe. Ilyen esetekben könnyen baleset következhet be, ezért állatkertben vagy medverezervátumban kell elhelyezni az ilyen állatot. A vadonba való visszaengedésükkel problémás állatokká válhatnak, ami azt jelenti, hogy bizonyos településekre járnának táplálkozni, és az anyamedve is erre tanítaná a bocsokat. Ez különösen a túlszaporodott területeken fordul elő. Ez a medve egyelőre nem okozott problémát, így remélem, hamarosan valóban hazatér.

Borítókép: Székely János (Fotó: Kurucz Árpád)