időjárás 25°C Eufrozina , Kende 2023. szeptember 25.
logo

Orbán Viktor: Ősszel Magyarország ellenfelei egyszerre lépnek fel a követeléseikkel

Hol vannak a balettlányok?

Ozsda Erika
2022.06.05. 14:00 2022.06.05. 16:54
Hol vannak a balettlányok?

„Senkit sem ölnek meg annyira, hogy halála előtt ne tudjon még tíz percet énekelni!” – olvasható Karczag Márton operajátszásról szóló blogján, ahol érdekességekről számol be a kulisszák mögül. Érettségi után segédszereplőként került az Operaházba, majd a szakmai körökben csak Bányaként emlegetett kottaarchívumban dolgozott. 2013-ban lett az Operaház muzeális gyűjteményének kezelője, több évtizedes relikviák őrzője és feldolgozója.

Karczag Márton – aki ma már emléktárvezető – a művészbejárónál vár ránk, és olyan helyekre vezet, ahová a közönség csak ritkán jut el. Miután megmutatja a színpad alatti részt, ahol a „színpadi utcák”, raktárak és süllyedők találhatók, elindulunk a pince felé az éppen felújítás alatt álló gépészeti területen keresztül.

Budapest ostroma idején, 1944 decemberétől sok művész az Operaház pincéjébe menekült, bujkált két hónapig. Kodály Zoltán és felesége is itt húzták meg magukat. Kodály itt fejezte be a Missa brevist, amelyet először a ruhatárban mutattak be. Egy nap megjelentek az orosz katonák, akik csokoládét hoztak Kodálynak, majd sóvárogva megkérdezték, hol vannak a balettlányok… Nem akarták veszélybe sodorni őket, ezért azt mondták az oroszoknak, jöjjenek vissza este, addigra itt lesznek. Gyorsan kidekoráltak néhány páholyt, majd valaki átsétált az egyik környékbeli nyilvánosházba, és „kibérelt egy-két balettlányt”.

Szakadék

Az aktuálpolitika olykor felülírta a filmek művészi értékeit.

– Most már a nézőtér alatti területen járunk. Itt óvatosan, lépcső lesz – figyelmeztet Márton.

– Nyitom az ajtót, az első helyiség csak félig a miénk, ezért még eggyel beljebb hatolunk. Itt több mint ezer doboz található, hiszen 2017 decemberében – az Opera felújítása idejére – kiköltöztünk a házból. Az anyagunk egy része raktárba került, mi a Szentkirályi utcában béreltünk egy irodaházat, ahová a felbecsülhetetlen értékű tárgyakat és használatban lévő dolgokat vittük magunkkal.

Különleges nap a mai. Karczag Márton több év után jöhetett ide ismét dolgozni, és rögtön látogatókat is fogadott. Walter Rózsi drámai szoprán a két világháború közti években a színház állócsillaga volt. Most újították fel a villáját a Bajza utcában, s ez alkalomra két unokája ideutazott Buenos Airesből, illetve Chiléből.

Nagymama Toscaként

– Sok-sok évvel ezelőtt már jártak az Operaházban – meséli –, de amikor kinyitottam előttük a Székely Bertalan terem ajtaját – amelyet most a főigazgató úr irodának használ –, és az ajtóval szemben a festményen meglátták a nagymamát életnagyságban Toscaként, hullott a könnyük.

Az emléktár mindent gyűjt, ami az Operaházzal, a magyar operajátszással kapcsolatos: kottákat, színlapokat, fotókat, leveleket, cikkeket, emléktárgyakat. Sok mindent kapnak hagyatékból és ajándékba is.

– Ezt a bányászlámpát – mutatja Márton – 1959-ben a sülysápi bányászok ajándékozták az Operaház derék kollektívájának, akik a focipályájukon léptek fel.

A főigazgató, Ókovács Szilveszter megbízta, hogy készítsen videósorozatot az elhunyt örökös tagokról. Ha Bányának hívják az archívumot, legyen a sorozat címe Aranybánya, és máris van hozzá bányászlámpa. Így kapott funkciót a bányászok ajándéka.

– Százötvenkét elhunyt örökös tagunk van, s mindegyikükhöz próbálok fogódzót találni, kikutatni életük izgalmas pontjait – magyarázza. – Bár nem örökös tag, Varga András valószínűleg az egyik legborzasztóbb operaénekes lehetett. Moszkvában tanult, ahonnan óriási pártszéllel és annál kevesebb tehetséggel érkezett haza. 1956 után mozgalmi dalokat énekelt, hogy terjessze a kommunizmus tiszta eszméit. A hatvanas évek közepén már a világforradalmat éltette, s állami költségen egy zongorakísérővel és egy aggregátorral többek között Jemenbe, Laoszba, Észak-Koreába utazott fellépni.

Az emléktárat az 1920-as évek végén Radnai Miklós igazgató alapította, aki megbízta Vidor Dezső titkárt, hogy gyűjtse össze az akkor már közel ötvenéves budapesti operajátszás relikviáit. Karczag Márton az elődjétől, Wellmann Nórától leste el a szakma fortélyait. Ma Iványi Jozefával és Csádi Ádámmal hárman dolgoznak együtt.

Mártonnal az édesapja szerettette meg az operát, akit először hatéves korában vitt el az Erkel Színházba a Varázsfuvola című előadásra. Tizennyolc évesen már az Operaházban statisztált.

Poros kottahalmok

– Nem az a kérdés, hogy miben léptem fel, hanem hogy miben nem. Öt éven keresztül évente száz-százötven előadásban. Kovalik Balázs 1997-ben aratta az első sikereit a Turandotban. Felment a vasfüggöny, s én voltam az első, akit megláttak a nézők, mert én térdeltem, a többiek pedig álltak. Ilyen „színháztörténeti pillanatok” is köthetők a statisztalétemhez.

Később kiállításokat rendezett, előadásokat feliratozott, szerkesztette a színház kiadványait, évkönyveit, műsorkalendáriumait. 2002-ben kapta az első jelentős megbízatást: a színház teljes archív kottaállományát kellett leltárba vennie és feldolgoznia.
– A nagy kottatárban három nyugdíjközeli asszony ült évtizedeken át – emlékszik vissza. – Mint a Nornák, Isten asszonyai adogatták egymásnak a sors fonalát, én pedig berobbantam közéjük azzal a szándékkal, hogy rendet rakok a Bányában. Majdnem elsírtam magam, amikor megláttam, mi van ott: polcokon poros kottahalmok végestelen-végig. Három év alatt építettem fel egy könyvtári rendszert.

Az egyik előkészített dobozban Rösler Endre­ hagyatéka található, tele kitüntetésekkel. Az operaénekes a húszas évektől haláláig megbecsült művész volt, sorra kapta az elismeréseket, melyeket az özvegye, Morgányi Fini balettművész ajándékozott az emléktárnak.

– Furcsa érzés, hogy azok a kitüntetések, amelyekről a művész úgy érzi, hogy honorálják a munkáját, megfakulva hozzánk kerülnek, majd egy borítékban leltári számot kapnak – forgatja kezében az egyik medált. – Engem mindez a mulandóságra tanít. Ebben a színházban mindenki a mával és a holnappal foglalkozik. Mi a tegnappal.

Hogy ezek értékek-e? Mit nevezünk annak? Sok kotta nagy művészé volt, köztük Székely Mihály, Palló Imre, Osváth Júlia operaénekesek beírásaival. Ezek értékek, egy kor különleges lenyomatai. Csodálatosak a régi rendezőpéldányok, például Oláh Gusztávé. Némelyikből ma is színpadra lehetne állítani a darabjait. A „hőskorban” zömében sváb és morva zenészek játszottak az Operaházban, akiknek addig a legmodernebb szerző Puccini volt. Amikor a kezükbe adták Bartók kottáit, mit csináltak? Beleírták, amit gondoltak: „Ezt játssza az le, aki írta!” Ez érték? Nehéz megmondani.

A lemez B oldala

Kutatók, szakdolgozatot írók is gyakran felkeresik az emléktárat. Miközben rengeteg megkeresést kapnak, csodálatos történeteket is megismernek. Persze előfordult, hogy valaki a táncosnő nagymamája iránt érdeklődött. Kinyomozták, hogy a kedves mama, ha táncolt is, nem az Operában, hanem valahol a Paulay Ede utcában… De a családi legenda operaházi táncosnőként őrizte meg.

– A blogomban, az Elfeledett magyar énekesek sorozatban olyanokról írok, akikről mások nem. Akkor is, ha nem voltak akkora hangok, viszont nagyon érdekes a történetük – meséli.

– Schiff Etel drámai szoprán volt az 1890-es évek elején. Megjelent róla egy könyv, egy kiforgatott szerelmi történet, amely megalázta az énekesnőt, aki emiatt összeomlott, 32 évesen elmegyógyintézetbe került, ott is halt meg. Kikutattam az életét, föltártam a pályáját. Ez olyan, mintha a sírján elhelyeznénk egy virágot.

Az elmúlt tíz évben Karczag Márton felépítette az Opera DigiTárat, ahol életrajzok, színlapok, fotók, dokumentumok segítségével 1884-től az Operaház összes – több mint ötvenezer – előadása kutatható. Jelenleg ez a legnagyobb és legteljesebb operai digitális archívum a világon. Az Eiffel Műhelyházban látható Műhely. Titkok. című kiállítás kapcsán az az ötlete támadt, hogy mutassák meg az Operaház „hátát”, a gyártóműhelyt, és azokat, akik ott dolgoznak: asztalosokat, fodrászokat, cipészeket. Több életrajzi kötete is megjelent a közönség számára kevésbé ismert személyekről: Fricsay Ferenc és Sergio Failoni karmesterekről, Radnai Miklós igazgatóról. Az Aranykalickában című könyvére a legbüszkébb, amely Tóth Aladár operaigazgató életéről és koráról szól. Az Operaház örökös tagjai sorozatban tavaly adták ki Az én hangom!? – Tíz délután Kincses Veronikával című interjúkötetét.

– Próbáljuk visszahozni a köztudatba azokat, akiket erre érdemesnek gondolunk – fogalmaz Karczag Márton. – Szamosi Elzára ki emlékszik ma? Pedig akkora művész volt a század elején, hogy Pest felrobbant tőle. Puccini is észrevette, hozzásegítette, hogy ő legyen az első Pillangókisasszony Észak-Amerikában. Szamosi viszonylag fiatalon halt meg. Nem tudtuk, hol van a sírja. A sírgondozást is szívemen viselem, főleg, ha más már nincs, aki ápolja. Kiderült, hogy Reisz Józsefné Szamek Erzsébet néven nyugszik valahol. Egy vasárnap hosszú keresgélés után rátaláltam a sírjára a Kozma utcai temetőben. Azóta méltó sírkövet is állítottunk neki. Szabó Ferenc János zenetörténész összeszedte a fellelhető felvételeit, azokat kiadtuk CD-n. Amit Szamosi Elzáért megtehettünk, megtettük.

Karczag Márton számára az operaházi munka – lassan harminc éve – óriási szerelem. Ahogy mondani szokta: a lemez A oldalát már sokan sokszor megírták, őt az elfeledett B oldal érdekli.

Lélektani határ

A székely–­magyar identitást boncolgató viták nem érintették hátrányosan az eddigi megméretkezést.

Borítókép: Karczag Márton szerint a nagy művészek életének feltárása olyan, mintha a sírjukra virágot tennénk (Fotó: Teknős Miklós)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.