Robert Sarver 2004-ben vásárolta meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Phoenix Sunst. A csapat a megérkezése előtti szezonban simán lemaradt a rájátszásról, Sarver első három évében viszont megnyerte a csoportját, a nagydöntős szereplésről azonban mindig lemaradt. A kezdeti sikereket nehéz évek követték, a 2010-es évtizedben egyszer sem jutott playoffba a gárda, az elmúlt két idény azonban ismét felemelkedést hozott: 2021-ben csak az NBA-döntőben bukott el a csapat, amely tavaly az alapszakasz megnyerése után szoros csatában elveszítette a főcsoport-elődöntőt.
„Bármennyi jót tettem, kioltja néhány múltban kimondott szó”
Hiába épült az elmúlt években egyik legerősebb NBA-csapata Phoenixben, Robert Sarver kénytelen eladni a csapatot, miután a liga egy évre eltiltotta a kosárlabdától.
![Robert Sarver NBA Phoenix Suns](https://cdn.magyarnemzet.hu/2022/09/g3BX4_QPkOXnk9L6GloM3KG2q3sqr8L0TxixO6-5EpQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwNzZmYWU0YTdlMjQ2OGI5MzhhYjljYjRiNjE1MmY5.jpg)
A sikerekhez talán hozzájárult az elmúlt évek két komoly beruházása is: két éve ultramodern teljesítményelemző központot, tavaly a felújított csarnokot adták át Phoenixben.
Mindezek alapján semmi sem indokolná, hogy a hatvanéves Sarver éppen most adja el a Sunst, mégis ezt a szándékát jelentette be, ahogy megválik a város női csapatától, a Mercurytól is. (A La Ligában szereplő Real Mallorcát viszont nem kezdi árusítani.)
Az ok? Az NBA eltiltotta a Sunsban uralkodó munkahelyi kultúra miatt.
Sarvert tavaly az ESPN cikkében vádolta meg rasszizmussal néhány korábbi munkavállalója, igaz, mások ugyanebben az írásban védték az üzletembert. Az NBA vizsgálatot indított, és végül egy évre eltiltotta a Suns tulajdonosát, valamint tízmillió dollárra büntette, az indoklás ezzel az idézettel kezdődik:
Mr. Sarver a Sunsnál és a Mercurynál eltöltött időszakban másokat idézve legalább öt alkalommal megismételte az N-szót
Az NBA emellett a női munkavállalók külsőjére tett helytelen megjegyzéseket, szexuális tartalmú megszólalásokat, munkavállalókkal szembeni kiabálást és káromkodást is bevett az üzletember bűnlajstromába.
Az egyéves eltiltás során Sarver semmilyen módon nem képviselheti a phoenixi csapatokat, nem lehet jelen semmilyen, az NBA-hez köthető rendezvényen vagy létesítményben. Ez nyilvánvalóan ellehetetleníti a munkáját, ezért is kezdte árulni a két kosárlabdacsapatot, amit Adam Silver, az NBA elnöke jó lépésnek tart.
A jelenlegi könyörtelen környezetben sajnos fájdalmasan egyértelművé vált a számomra, hogy bármennyi jót tettem és tehetnék a jövőben, kioltja néhány múltban kimondott szó
– kesergett Sarver.
Egészen másképp látta a tulajdonos helyzetét saját csapatának sztárja, Chris Paul, valamint az NBA legismertebb aktív játékosa, a woke-ügyekben mindig hangos LeBron James, akik túlságosan enyhének találták Sarver büntetését.
Ne legyenek kétségeink: ha az NBA kézzel fogható bizonyítékot talált volna a rasszizmus vádjára, sokkal súlyosabb lett volna az ítélet. 2014-ben a Los Angeles Clippers (ironikus módon Chris Paul akkori csapata) elnökét, Donald Sterlinget egész életére eltiltották a ligától egyetlen rögzített telefonbeszélgetés alapján.
További Sport híreink
Borítókép: Robert Sarver (Fotó: Getty Images North America/AFP/Christian Petersen)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/qVTuZJzt2cOQRm1Fb0CJKbTYfuZcPBZXzDdl1iIrc1o/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NlYzQ4YjM4ZmI2NDQ2YTNhOTBhM2NhOTIyMDllZjUy.jpg)
Paksi vezéráldozat – A kupagyőztes csapat elveszítette gólkirályát
Hahn János jobb térdében a belső oldalszalag teljesen, a keresztszalagja részlegesen szakadt el a Larnaca elleni meccsen.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/wQJ3cVQ_7mq7PJOIKG-4ZFUH3QQ8sJV_Yrdamm9iXk8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU4NTQ3YzQyMzEyNzQ5M2Y5MTA5ODA2N2U3MWQxODNl.jpg)
Macron elnök megnyitotta az olimpiát, a láng fellobantására sokat kellett várni + videó
A magyar zászlót Tóth Krisztián és Böde-Bíró Blanka emelte a magasba a Szajnán rendezett hajós felvonuláson.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/1oIBtoTZquL0NPP7lO9-ztzA3EUXnz5WmP2ceHVVeQo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NkOGVjNDAzMjczYjQzYjU4NTgwMGJlYjZiMmRkZDVi.jpg)
Egyik sportolónknak olyan útja volt ma Párizsba, amilyen talán senki másnak nem lesz
A Budapest–Párizs Orly járatát Molnár Erik édesapja, Molnár Balázs vezette.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/uqkmfJPSXVe0p7AvpJcuIs4Wp3ADUmvwBRN0F6oQ-m0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYTkxNzEyMTQ1MDRlY2VhZjM5YTZjYjc4N2ZkYWQ3.jpg)
Milák Kristóf már az Eb-n tudta, hogy nem úszik a váltóban az olimpián
Sós Csaba szerint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok nélkül is döntőesélyes a 4x100-as férfi váltó.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438018_auto_resized.jpg)
Pánik – a 36 fokos hőségben elfogytak a ventilátorok!
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17428686_auto_resized.jpg)
Miért nem Milák Kristóf vagy Szilágyi Áron viszi a zászlót a megnyitón? + videó
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440255_auto_resized.png)
Mindenki Gáspár Virág pocakjáról beszél: Bea asszony tette hivatalossá az örömhírt
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440507_auto_resized.jpg)
Zelenszkijék válasza a magyar kormánynak: nem zsarolás az orosz Lukoil cégre vonatkozó kőolajszállítási korlátozás
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17436311_auto_resized.jpg)
Svéd uborkasaláta télire: ha így rakod el, friss és roppanós marad
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17436580_auto_resized.jpg)
Hidegzuhany érte a horvát turizmust: borzasztóan alakul a szezon
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440667_auto_resized.jpg)
Újabb részletek: kétszer is megütötte az őt videózó férfit Magyar Péter
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440997_auto_resized.jpg)
Kilenc év után győzelemmel kezdte NB I-es szereplését a Nyíregyháza
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439237_auto_resized.jpg)
Elmaradhat Nadal és Fucsovics mérkőzése az olimpián! + videó
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440251_auto_resized.jpg)
Elárulta a szakértő, hogy játszhatja ki Magyarország az ukránok olajstopját
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17435472_auto_resized.jpg)
Magyar Péter Orbán egyik legnagyobb ellenfelétől kapott forró vizet a nyakába
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438161_auto_resized.jpg)
„Milák minden lépését megtervezte ebben a háborúban”
Címoldalról ajánljuk