Mondhatnók, teljesen mindegy, hiszen ez a múlt, éljünk a jelenben! Lássuk a jelent! Az eltörlés kultúrájának helyi érvényesülését. Nem én találtam ki, maguk a szervezők jelentették be, hogy nem kívánnak a régi időkkel foglalkozni, inkább a jelenre összpontosítanak, a jövőbe tekintenek. Ilyen téren tartják is magukat a szavukhoz, más téren nem igazán, hiszen még a honlapjuk is nehezen állt össze. Az előző szervezőgárdát, amely több éven át foglalkozott az üggyel, megbuktatták, helyére új került, az új polgármester hozta őket magával. Ők is fiatalok, tele tenni akarással és európai gondolatokkal.
Nézzük, mit kínálnak! Temesvár 2023-as honlapján angolul és románul tájékoztatnak arról, milyen város Temesvár. Innovatív, nyugati, befogadó, majdhogynem mindenben a legjobb. Csak az előzmények nem fértek bele ebbe az önfényezésbe. Nem túlzok, a bánsági nagyváros évszázadait ebben a szemfényvesztő ragyogásban kilenc sorban elintézik.
E kilenc sorban egy szót sem ejtenek arról, hogy a település magyar királyi székhely volt, hogy több évszázadon át Magyarország része volt, hogy Hunyadi János, akit egyébként a románok is a magukénak vallanak, innen indult a törökök ellen.
Hogy ez a szemkápráztató város a kiegyezés után magyar közigazgatás alatt épült ki és nyerte el mai alakját. Ellenben belefér ebbe a kilenc sorba, hogy a település építészete a bécsi barokk jegyeit viseli magán (valóban, egy kezünkön megszámolhatjuk, hány ilyen épülete van a vármegyeközpontnak), és hogy kis Bécsnek nevezték.
Fontos, de megalapozatlan megjegyzésük, hogy Temesvár életében az olaszok és a görögök is jelentős szerepet játszottak a többi tizenkilenc kulturális közösség mellett, és hogy itt működött az első közkönyvtár. Azt nem pontosítják, hogy ezt Klapka György tábornok édesapja hozta létre, de azt igen, hogy ez annak köszönhető, hogy Temesvár a Habsburg Birodalom része volt. Még szép, hogy elismerik: Illy Ferenc, a presszókávé feltalálója félig magyar volt, és a magyarországi Temesváron született.
Nézzük meg ezek után, milyen eseményekre várja ez a kis Bécs az európaiakat azzal a nem titkolt szándékkal, hogy eloszlassa az előítéleteket! Elsősorban olyanokra, amelyeken nem a település nagyjai jutnak szóhoz, hanem mindenki más, egész Románia és a nemzetközi porond kisebb-nagyobb kiválóságai. A nyitógálán a konstancai Andrei Irimia és a holland Joep Beving zongorázott, mindketten francia iskolát képviselve.
Hogy miért pont ők, nem tudni. Majd következett egy sor, számunkra ismeretlen romániai együttes, hogy a nap végén német, svéd és brit előadók mellett Lajkó Félix is helyet kapjon a lengyel Volosi társaságában.
Nekünk, magyaroknak ennyi jutott, leszámítva a veszprémi Kabóca Színház óriásbábjainak felvonulását, Hód Adrienn nemzetközi kortárs táncműhelyét és a Kosztándi Vonósnégyes vasárnapra tervezett fellépését.
Bár arra ma már igényünk sem lehet, hogy a teljes év rólunk szóljon, hogy naponta a városépítők, többek között Bolyai János matematikus, Kiss Ernő aradi vértanú, Brocky Károly festőművész, Hollósy Kornélia operaénekes, Ormós Zsigmond múzeumalapító, Pesty Frigyes történész, Lipthay Béla entomológus, Kanitz Ágost botanikus, Schmidt Antal zoológus, Kerényi Károly vallástörténész, Székely László építész, Kós Károly író, építész, Méliusz József író, Bartók Béla népdalgyűjtő, zeneszerző, Teller Ede fizikus, Kurtág György zeneszerző, König Frigyes rovartani kutató, Toró Tibor fizikus kerüljenek a középpontba, de az már elfogadhatatlan, hogy egy szót, egy percet sem érdemelnek. Helyettük ész- és formabontó performerek köré fonódik a show-műsor. Az érdeklődőt valósággal agyonüti a se füle, se farka modernitás.
Temesvár már régóta nem magyar végvár. Az itt kirobbantott 1989-es forradalom után a magyar közösség még be tudta préselni képviselőit az önkormányzatokba, a legutóbbi választásokon esélye sem volt erre. A pártképviseletet civil szervezetek vették át, amelyek bármennyire igyekeznek is, a hatóságok számára láthatatlanok.
Borítókép: a bánsági város barokk főtere – egykor Losonczy tér, ma Piata Unirii (Fotó: Getty Images)
