Fogy a levegő Angela Merkel körül
A „centrista” az udvariasabb kifejezés az elvtelenre. A középen állást leginkább a francia elnök tette saját maga és pártja ideológiájává, de Angela Merkel is ezt vallja már évek óta.
A „centrista” az udvariasabb kifejezés az elvtelenre. A középen állást leginkább a francia elnök tette saját maga és pártja ideológiájává, de Angela Merkel is ezt vallja már évek óta.

A kormánypárt alelnöke Berlinben egy fideszes delegáció élén találkozott a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) több vezető politikusával.
Egy pénzügyminisztériumi államtitkár kerül Németországban a szövetségi igazságügyi minisztérium élére, miután az eddigi tárcavezető a július elején felálló új Európai Parlamentben (EP-) folytatja munkáját, a váltást szerdán jelentette be a Német Szociálde
Szerdán kezdődnek meg Brémában a szociáldemokraták (SPD), a Baloldali Párt (Linke), valamint a Zöldek tartományi szintű koalíciós tárgyalásai a május 26-i választásokat követően.

Pár hónapja sokan még a CDU elnökváltásához fűztek reményeket, ám a Merkel után a kereszténydemokraták élére álló Annegret Kramp-Karrenbauer láthatóan nem vált be. De okos ez a Merkel asszony!

A megállapodás értelmében a német kormánypártok napokon belül elfogadhatnak egy nyolc jogszabályból álló menekültügyi és migrációs reform csomagot a szövetségi parlamentben.
A CDU elnöke pártja berlini székházában tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokraták kiállnak a nagykoalíciós – CDU/CSU-SPD összetételű – kormány mellett.
A véleményszabadság korlátozásának szándékát vetik a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének szemére német politikusok, újságírók és civilek egy videoblogger (vlogger) A CDU pusztítása című munkája körül kialakult vitában. Annegret Kramp-Karrenbaue
A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) támogatóinak kétharmada szerint az európai parlamenti (EP-) választáson elszenvedett veszteségek miatt távoznia kell a párt elnökének.
Ha Bréma most vasárnap egy másik párt színeibe bújik, nagy a valószínűsége annak, hogy a Szociáldemokrata Párt, az SPD kilép a szövetségi kormányból.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Magas rangú Hamász-tisztként leplezték le a lap gázai vendégszerzőjét.

Mutatjuk a nap legfontosabb külpolitikai híreit.

A beléptetettek közül a rendőrség 12 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.

Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.