EPP tagság: A CDU elnöke felfüggesztést, Juncker kizárást javasol
Annegret Kramp-Karrenbauer kiemelte, hogy a Fidesz megtette „az első, elismerésre méltó lépéseket”, amelyek azt mutatják, hogy érdemes fenntartani a párbeszédet a párttal.
Annegret Kramp-Karrenbauer kiemelte, hogy a Fidesz megtette „az első, elismerésre méltó lépéseket”, amelyek azt mutatják, hogy érdemes fenntartani a párbeszédet a párttal.

Az elmúlt kilenc év azt mutatja, ha a Fidesz nehéz helyzetbe került, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CDU) általában kiállt mellette.
Nem könnyű a döntés. Számos érv szól amellett, hogy a Fidesz maradjon az Európai Parlament (EP) néppárti frakcióján belül, de számos érv szól amellett is, hogy távozzon.

A néppártokat mindig az jellemzi, hogy különböző áramlataik vannak, de az értékek alapjának határai is vannak – mondta a német kancellár.
Az Európai Unió külső határának védelme és a schengeni övezet kiteljesítése mellett a közösség közép-európai tagországainak tiszteletét is hangsúlyozta Annegret Kramp-Karrenbauer.

Nem kell feltétlenül kereszténynek lennie annak, aki a CDU/CSU jelöltjeként a kancellári tisztségre pályázik, de el kell köteleznie magát a kereszténydemokrata értékek és Németország mellett.
Annegret Kramp-Karrenbauer a mecklenburg-elő-pomerániai Demminben tartott gyűlésen kiemelte, hogy az idei európai parlamenti (EP-) választás más lesz, mint az eddigiek, mert nagyobb a tét.
Annegret Kramp-Karrenbauer farsangi takarítónő-jelmeze még csak-csak elment, de egy minapi mulatságon elmondott vicce már átlépte a toleranciaküszöböt.

Armin Schuster kiemelte: a „stratégiai problémákat” tekintve „megfelelő és helyénvaló” Orbán Viktor javaslata a schengeni övezet belügyminiszteri tanácsának felállításáról.
Azonban „törvényszerű, hogy vannak olyan kérdések, amelyeket másként látunk, de ez természetes, hiszen máshonnan nézzük a világot” – tette hozzá a miniszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Tizenöt magyar sportoló versenyez a milánó–cortinai játékokon.

A fix 3 százalékos hitel új lendületet hozott a lakáspiacra

Élmény, közösség és kultúra a Déryné-program KultUp alprogramjának témanapján.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.