Csúszós lejtőn

A Merkel-kormány fekete-vörös alkotóelemei szász földön és Brandenburgban is minden tíz polgárból már csak négynek a bizalmát élvezik.

Angela Merkel jogosan kelt ki a szégyenvers ellen Fotó: Fabrizio Bensch Forrás: Reuters

– Vazze, a negyedük áll mellettünk! – kiáltott fel egy lelkes fiatal az AfD eredményváróján a brandenburgi választópolgárokra utalva, egyben pedig meglepődve azon, amin pedig semmi meglepő nincs: a jobboldali párt megduplázta szavazóinak arányát 2014-hez képest. Ha pedig emberünk történetesen Szászországban várta volna a kivetítőkön felvillanó grafikonokat, még nagyobbat döbbenhetett volna: ott ugyanis megháromszorozta támogatottságát az AfD.

Vasárnap nem Merkel remegett meg, hanem Kelet-Németország. Mindkét tartományban jelentősen visszaestek a berlini nagykoalíció erői, felerősítve azokat a párton belüli bírálatokat, amelyek szerint így vagy úgy, de igencsak rossz irányba haladnak a dolgok. A Merkel-kormány fekete-vörös alkotóelemei szász földön és Brandenburgban is minden tíz polgárból már csak négynek a bizalmát élvezik.

Ez az öt esztendővel ezelőtti, legutóbbi megméretéshez képest is komoly visszaesés, történelmi léptékben azonban egyenesen drámai. Huszonöt évvel ezelőtt a kereszténydemokrata CDU még önmaga 60 százalékot szerzett Szászországban, a német evangélikus egyház fellegvárában, a drezdai Frauenkirche jelképezte tartományban. Mostantól viszont már a szociáldemokratákkal együtt sem lesz meg az 50 százalék: még valakit, pluszban be kell vonni a helyi kormányzásba, valószínűleg a Zöldeket.

Így aprózódik el a hatalom, akárcsak egy miszlikbe vagdosott bratwurst. Ha kicsit is, de mindig engedni kell. Brandenburg ugyanez pepitában: a Berlint körülvevő telkes-elővárosias, rendkívül helyi érdekű tartományban a szocdemek negyedszázada még 50 százalékot kaptak. Most jó, ha a felét, hogy magukat a továbbiakban nem két-, hanem hárompárti koalícióban meghúzva apríthassák fel megmaradt politikai tőkéjüket.

Vége a régi világnak – ez derül ki az újabb és újabb németországi választásokon. Ahogy Merkel migrációs politikája szisztematikusan, de olyan lassan fordult egyre kevésbé befogadóbarát irányba, hogy ezt minél kevésbé lehessen észrevenni, úgy gravitálnak a valamikori német tömegpártok a csúszós lejtőn. Helmut Kohl? Willy Brandt? Ugyan már! Annegret Kramp-Karrenbauer és Thorsten Schäfer-Gümbel (átmeneti SPD-vezető) korát éljük: e „húzónevek” legfeljebb alkoholszondázó nyelvtörőnek jók, a történelemkönyvek lapjaira már kevésbé.

Érdemes lesz nézni, milyen változásokat indítanak be a sorozatosan gyenge választási eredmények a CDU- és az SPD-székházban. Lassúakat, naná! Hogy minél kevésbé legyen ez is feltűnő.

Az AfD – amely persze elszigeteltségben ülhet tovább a tartományi gyűlésekben – igen jelentős médiaellenszélben tudott előretörni. Pedig a chemnitzi késeléses gyilkosság – a szíriai menedékkérő elkövetőt a minap ítélték el – és a kisebb kormányválsághoz is vezető tavalyi zavargások nyomán a német elit jobban teszi, ha nem baseballütős-bakancsos neonácikat lát minden ágy alatt, hanem a reklámszatyros, zokni-szandálos keleti kisembereknek néz utána.

Vagyis azt firtatja: csak ebben a két kisebb keleti tartományban miért szavaztak száz- és százezrek a bevándorlás- és elitellenes pártra? Annak: miként és miért lett a posztkommunista PDS-ből kinőtt radikális baloldali Die Linke helyett az AfD a kisebbrendűségi érzéssel teli, frusztrált keleti tömegek pártja?

Nem utolsósorban pedig annak: miért köszönte szépen, és utasította vissza a keleti CDU, hogy mellettük kampányoljon a pedig keleten szocializálódott Merkel kancellár?

Októberben a szintén keleti Türingiában voksolnak majd. Ott is húsz százalék felett áll az AfD. Akinek erős távcsöve van a berlini kancellárián, jól láthatja az erkélyről a haragoszöld Türingiai-erdőt.